A közelmúlt, valamint az elkövetkező évek kulturális fővárosainak képviselői Szlovéniában tartottak tanácskozást május elején.
Nemzetközi, hazai és pécsi viszonylatban is hatalmas sikerrel zárta a kulturális évadot Pécs.
2010 nagyon sikeres, különleges esztendő volt Pécs életében, hiszen egész évben egymásba értek a rendezvények a legkülönfélébb művészeti ágakban.
Szilveszteri koccintással búcsúztatja az óévet, és a Gyükési KápolNapok egész éves eseménysorozatát a Gyükésiek Öntevékeny Köre.
Felemelő és különleges volt a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program évadnyitó ünnepsége, amelyen 15 000 ember vett részt 2010. január 10-én.
Schmitt Pál köztársasági elnök adta át Pécs egyik impozáns épületét a Kodály Központot, amely konferencia és hangverseny teremként üzemel a jövőben. Az ünnepélyen részt vett Kodály Zoltán özvegye, Péczely Sarolta.
December 16-án ünnepélyesen adják át Pécsett a Kodály Központot,majd ezt követően az eozinból készült EKF-staféta láncot Turku és Tallinn városok képviselőinek.
Magas szintű francia állami elismerést kap Rubovszky Rita a Hungarofest korábbi igazgatója.
Adventkor fedi fel titkát Zsolnay Vilmos csodája, az eozin. Ez előtt tiszteleg a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház két előadással december 13-án este a Pécsi Nemzeti Színházban, két vadonatúj darabjával.
Pinczehelyi Sándor válogatott műveiből nyílik kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedbe átköltöző Pécsi Galériában december 10-én. A tárlaton szereplő közel nyolcvan alkotás között Pécsett és hazánkban mindeddig még nem bemutatott művek is vannak.
Bár mind a felvezető években, mind 2010-ben számos civil kezdeményezés kapott támogatást a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programban, számos olyan egyéniség és szervezet ténykedik a városban, amely mindezt nem mondhatja el magáról, mégis a maga
A Fogyatékossággal Élők Nemzetközi Napján a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében fogyatékossággal élő alkotók festményeiből nyílik kiállítás a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban ma délután.
Már Pécsett várják a megnyitót azok az alkotások, amelyeket december 10-től láthat a nagyközönség a Modern Magyar Képtár felújított épületében
december 3-án 19 órától látható a Pécsi Harmadik Színházban a Baltazár Színház Múló Rúzs című előadása. A Baltazár-kabaré az idő múlásáról szól.
November 29. - december 1. között orvosi biotechnológiai konferenciát rendeznek a Pécsett Hotel Corsoban.
Az OPUS Alapítvány Határtalan Misztérium című, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programhoz csatlakozó eseménysorozatának részeként decemberben több önálló koncertet is ad a Schola Sancti Pauli.
Ismét rangos könnyűzenei eseménynek ad otthont Pécs november 26-27-én. Ritmusváltás címmel konferenciát rendeznek a könnyűzene aktuális kérdéseiről, amelyet a Local Heroes Yourope - Pécs 2010 című nemzetközi rockzenei tehetségkutató döntője kísér.
2010. december 10-én nyílik a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában a Cézanne és Matisse bűvöletében - A Nyolcak centenáriumi kiállítás.
November 26-án nyílik a Pécsi Galériában Gellér B. István képzőművész kiállítása - a Pécs 2010 Európai Kulturális Fővárosa a Képzőművészet pécsi mestereit bemutató sorozatában, a tárlat december 30-ig tekinthető meg.
A két új pécsi köztéri műalkotást létrehozó nemzetközi művészeti pályázat eredményeit bemutató kiállítást Pécs után a FÚGA Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.) fogják bemutatni. A kiállítás november 17-én 18 órakor nyílik.
2010. november 18-án 17 órakor nyílik a Drégely László kiállítása a pécsi Vasváry-házban (Király utca 19.) a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A december 18-ig megtekinthető kiállítást Aknai Tamás és Ráday Mihály nyitja meg.
Korábban már hírt adtunk arról a kiállításról, amely a Pécs, Apáca utca 5. szám alatt látogatható. Futó László Pál, a tárlat megalkotója szerint a képek szabad szemmel, illetve háromdimenziós szemüveggel is megtekinthetőek.
A Jó és a Rossz kertjében című, a hét főbűnnel foglalkozó darab lesz a Pécsi Balett új évadának első bemutatója. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos nagykövetének számító társulat legújabb munkájában Cameron McMillan nemzetközi hírű ko
Dán hangmérnökök is bevizsgálták a pécsi muzsika új fellegvárának ígérkező, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program egyik kulcsberuházásaként felépített Kodály Központ hangversenytermének akusztikáját.
A Pécsi Tudományegyetem és a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával a Janus Egyetemi Színház megrendezte a Nemzetközi Egyetemi Színházi fesztivált 2010. november 4-7. között.
2010. november 13-án este 7 órától a POTE Aulájában lép fel az UMZE Kamaraegyüttes, a koncertprogramban három mű hangzik el: egy 20. századi klasszikus és két kortárs magyar műalkotás.
A pécsi szimfonikus muzsikálás megteremtője, Lickl György előtt tisztelegve ad hangversenyt a Pannon Filharmonikusok november 8-án 19.30-kor.
November 3-án nyílt meg és december 3-ig látogatható az a plakátkiállítás, amelyen alkotóként Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas képzőművész is részt vesz.
Balkán Világzenei Fesztivál és IV. Találkozó a Balkán Kapujában Interdiszciplináris Konferencia 2010. november 3-6., Pécs
Két különleges produkció koronázza a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros "újcirkusz" irányzatát bemutató programsorozatát, amely a nyári Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivállal (CUF) indult, s a koronát a Cirkusz a színházban! minifesztivál két fellépő társu
A Pécsi Tudományegyetem 2010. november 4-7. között a Janus Egyetemi Színház megrendezi a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivált.
A nap képe
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű
Traffipax ma
Érdekességek, képgalériákSpóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu