2017. augusztus 21.,
Sámuel, Hajna napja
Páva: helyes döntés volt saját kézbe venni a helyi buszközlekedést
Pécs polgármestere szerint az önkormányzat helyes és indokolt döntést hozott, amikor 2011-ben saját kézbe vette a város buszközlekedését.
Csaknem 500 ingyenes program Pécsett
Csaknem 500 ingyenes program Pécsett
A Kultúrával a családokért projekt keretében csaknem ötszáz ingyenes programot szervez két év alatt a pécsi családoknak a Zsolnay Örökségkezelő Kft.
A világon egyedülálló projekt indult az egyetemen
Az élő emberi sejtek molekuláris szintű vizsgálatát is lehetővé tévő, a világon egyedülálló mikroszkóppark létrehozását célzó, több mint 830 millió forintos projekt indult a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével.
Tizennyolcmilliós csalás gyanúja miatt került előzetesbe egy pécsi nő
Előzetes letartóztatásba került csütörtökön egy pécsi nő, aki a gyanú szerint több embernek 18 millió forintot meghaladó kárt okozott.
Karácsonyfákból zöld energia a leghidegebb hetekben
Karácsonyfákból zöld energia a leghidegebb hetekben
A pécsi Pannonpower a korábbi évek gyakorlatát követve idén is hasznosítja a városszerte kidobott karácsonyfákat.
Elfogtak két embert, aki tavaly halálra vert egy férfit Pécsen
Halált okozó testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség két ember ellen, aki a gyanú szerint tavaly szeptemberben bántalmazott egy pécsi férfit.
Új rendelőintézet Kertvárosban
Több mint 250 millió forintos európai uniós forrás felhasználásával új rendelőintézetet alakítanak ki Kertvárosban.
Ihlető természet
A Pannon Filharmonikusok februári első koncertjükön Kocsis Zoltánra, a hangverseny eredeti karmesterére emlékszik.
Közös szmogkutatási projektet indít a Pannon Egyetem, a PTE és az OMSZ
A légszennyezés, köztük a szmogjelenségek kialakulásának vizsgálatát és azok hatékonyabb előrejelzését célzó, 821 millió forint költségvetésű kutatásba kezd márciusban a Pannon Egyetem, a PTE és az Országos Meteorológiai Szolgálat alkotta konzorcium
Minimális adóssággal zárta a múlt évet a PTE
Sikeres gazdálkodásának és stabil költségvetésének köszönhetően lényegében adósságmentesen zárta a múlt évet a Pécsi Tudományegyetem.
Megújul az Uránvárosi piac és a környezete
Megújul az Uránvárosi piac és a környezete
Aláírták az uránvárosi piac fejlesztését, valamint a környezetének rendezését célzó pályázatok támogatási szerződését.
850 milliós foglalkoztatási program indult
Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelését célzó program indult Pécsett, ennek megvalósítására 850 millió forintos európai uniós forrást kapott a baranyai megyeszékhely önkormányzata és partnerei.
A Bocuse d'Or-on fújják a PFZ rezesei
A Bocuse d'Or-on fújják a PFZ rezesei
A magyar csapat mellett a pécsi együttes négy tagja is részt vesz a lyoni főzőolimpián.
Pécs mostantól hivatalosan is „Tanuló Város”
Pécs mostantól hivatalosan is „Tanuló Város”
Pécs városa elnyerte az UNESCO által 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” - Tanuló Város díjat.
Valentin napi hangverseny – a csupaszív koncert
A Pannon Filharmonikusok az idei évben is kivételes koncerttel várja a szerelmesek világnapján a párokat és a páratlan estéket kedvelőket.
Folytatódik a szociális városrehabilitáció Pécs keleti részein
Több mint 600 millió forintból folytatódik a Pécs keleti városrészeit érintő, 2013-ban indult szociális városrehabilitációs program.
Látogatási tilalom a Klinikai Központban
A PTE Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg osztályán részleges látogatási tilalmat rendelek el szerdán az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt.
Édes élvezetek hétvégéje
Édes élvezetek hétvégéje
Az ország minden részéből érkező csokoládék vására, ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja az V. Pécsi Csokoládé Karnevál látogatóit.
1,5 milliárd forintból újul meg a régészeti múzeum
Másfél milliárd forintos beruházással újul meg a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak (JPM) a város főterén található régészeti kiállítótere.
Tavaszváró nemzetiségi koncert a Kodály Központban
A Szimfonikus Roma Zenekar (SziRom) első zenekari fellépésével tavaszváró nemzetiségi koncertet tartanak február 17-én a pécsi Kodály Központban.
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Pécsi webkamera