A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program során 5,5 milliárd forintos ráfordítással kialakított Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot a PTE ünnepélyes tanévnyitója keretében szeptember 8-án átadták. Az intézmény október 22-től fogadja a látogatókat.

Az ünnepélyes házavatóval egybekötött ünnepi szenátusi ülésén Bódis József rektor mondott tanévnyitó beszédet. Kiemelte, hogy az egyetem életében ez egy történelmi pillanat, egy szimbolikus új kezdet.

A rendezvénysor célja, hogy az érdeklődők betekintést kaphassanak a falusi hagyományokba és az őrzött értékek ápolásába.

Elkezdődött a szezon a Fordan Táncklub otthonában, szeptember elején benépesedett a Fordan Tánccentrum. Több, mint 400 fiatal kezdte meg az edzéseket és táncórákat a napokban.
Újabb fontos állomásához érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. Szeptember 8-án, a Pécsi Tudományegyetem ünnepélyes tanévnyitója keretében átadják a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár- és Tudásközpontot.
Egy komlói férfi tett feljelentést, mivel az interneten keresztül megvásárolt és kifizetett televíziót augusztus vége óta nem kapta meg, és az eladót sem lehet elérni.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint valaki agyonverte.

A Lánc utcai rendelőintézetben ma délelőtt a munkaterület sajtótájékoztatóval egybekötött átadásával kezdődött meg az intézmény felújítása.
Ereszkedni akart, helyette 1500 méterre emelkedett, délnek akart menni, helyette északnak tartott.
A 2010. szeptember 3-án a Pécsi Városházán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy belátható közelségbe került az IMS technológiával készült, pécsi általános iskolák felújítása.

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a pécsi buszeladások ügyében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A büntetőeljárás még tavaly júniusban indult a pécsi polgármester, Dr. Páva Zsolt feljelentése alapján.
Pályázat segítségével kicsivel több mint 1700 fm csapadékvíz elvezető rendszer épül meg. A támogatási szerződés megkötése után elindul a közbeszerzés, ezt követően kezdődhet a kivitelezés, melynek befejezési határideje 2011. november 30-a.
Az MDF Pécsi Szervezete taggyűlésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a 2010-es őszi önkormányzati választáson. Sem polgármesterjelöltet sem képviselőjelölteket nem állít, és senkit nem támogat.

2010. szeptember 1-jén hivatalosan is megnyílt A Zsolnay aranykora című kiállítás, amely Gyugyi László műgyűjtő Zsolnay-porcelánokból álló gyűjteményét tárja a nagyközönség elé Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában.

A szeptember elsejei ünnepi közgyűlésen kiosztották a Pécs város díjait.A város diszpolgára lett dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós ,volt miniszter.
Az új tulajdonosi struktúrának megfelelő Igazgatóságot és Felügyelő Bizottságot választott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. szerdai közgyűlése. A részvényesek újraválasztották Péterné Marosy Katalin vezérigazgatót,
Egy tizennégy éves lány akart felfegyverkezve kirabolni egy vas-műszaki boltot Hosszúhetényben kedden. Csukjával a fején, és egy nagy konyhakéssel a kezében lépett be a boltba.

Apa és fia került őrizetbe Pécsett kedden, mert több millió forint értékű kábítószert találtak náluk a rendőrök, speed-et és marihuánát, három kiló mennyiségben.
A Városháza nem a politikusoké, hanem a pécsieké. Ezért őket kell szolgálnia - mondta tavaly, még az időközi választás során Páva Zsolt.
Pécsi székhellyel, dr. Páva Zsolt pécsi polgármester elnökké választásával kerül bejegyzésre a dél-nyugati határmenti területek összehangolt fejlesztését célul tűző európai csoportosulás.
Válságkezelés és váltóállítás - ez lesz a címe a Magyar Közgazdasági Társaság 48. Közgazdász-vándorgyűlésének, amelynek Szeged ad otthont 2010. szeptember 30. és október 2. között.
Hírek röviden
Közérdekű
Mai programok
Traffipax ma
Érdekességek, képgalériák