Angster József (1834-1918) Magyarország legnagyobb hatású orgonaépítője 2. rész
	Sorozatszerkesztő: Dr. Ódor Imre levéltáros, igazgató

Vándorlási programját ésszerűen szervezte meg. Úgy érezte, hogy Bécsben elsajátította a szakma megfelelő alapjait, erre a korszerű, művészi felépítményt Cavaillé-Coll mestertől várhatja. Ahogy szemlélte egy-egy orgona nagyszerűen kiképzett homlokzatát, ebben a sípmezők és a fából készült felületelemek tagozódását, a sík és domborodó elemek lüktetését, a faragványok sokszor gazdag, aranyozott megoldását, érezte, nagyon sokat kell tanulnia az orgonaépítéssel kapcsolódó szakterületeken is. Először ezekre súlyozta programját, hogy minél felkészültebben állíthasson be a párizsi mesterhez.
Néhány hónapig Berlinben dolgozott, de már útközben folytatódott a szerencsés események, lehetőségek sora. Drezdában közelről csodálhatta meg a világ egyik legnagyobb orgonaépítő zsenijének, Gottfrid Silbermannak híres orgonáját. Mély benyomást tett rá. Pár nap múlva Lipcsében a nagyhírű Ladegast mesterrel hozta össze a véletlen, aki a Nikolai templomban éppen nagy orgonáját állította (4 manuál, 85 változat).
Kölnben főleg a Pallenberg-féle nagy stílbútor üzemben dolgozott. Több rajzban örökítette meg az ott készült faragványokat, berendezési terveket. A kölni legényegyletet maga Kolping páter irányította, és a vándor sok emléket vihetett magával. Élményekben gazdag volt a Luzernben töltött néhány hónapja is.
1863. augusztus 10-én érkezett Angster József Párizsba. Itt találkozott ismét Schludt barátjával, aki nagyon várta már az érkezését. Az üzemben először egy részmunkákkal foglalkozó műhelybe helyezték, de már három hónap múltán az üzem központi részében, az orgonák öszszeszerelésében találjuk. Gyorsan haladt előre a munkában és a fizetésben.
A zseniális Aristide Cavaillé-Coll mester a legmagasabb elméleti kiképzésében részesült (matematika, fizika, iparművészet). Iskolát alapított az orgonaépítésben, a technika korszerűségében és a hangzásban egyaránt. Állandóan kutatott főleg az akusztika területén (síphang és térjelenségek), eredményeit mindjárt alkalmazta is a munkában, a tapasztalatokat értékesítette a következőkben. Olyan alapvető megállapításokra jutott, melyek a mai fejlett lehetőségek mellett is alapul szolgálhatnak a kutatásban. Úttörője volt a romantikus stílusnak az orgonaépítésben. Tagja a Francia Tudományos Akadémiának, ahol előadásokkal, dolgozatokkal szerepelt. Egyénisége, igényessége tükröződött az egész üzemben. Figyelte tehetséges alkalmazottai fejlődését.
Angster József számára nem várt lehetőségek nyíltak. Részt vett híres, nagy orgonák munkáiban. A legjobb szakemberekkel dolgozott együtt a helyszíni szerelési, intonálási munkákon. Ebben a légkörben teljes energiával vetette rá magát az önképzésre. Figyelt, rajzolt, jegyzetelt és esténként többnyire olvasott is német és francia szakkönyveket, bizonyára mesterének munkáit is.
Az üzemben becsülték Angstert. Mint kiderült, a híres család házassággal is szívesen kötötte volna az üzemhez. Ő azonban honvágyat érzett, és hazájában akarta megszerzett tudását értékesíteni. Apjának megírta, hogy hamarosan megkezdi a hazafelé vezető utat. Levelében - mint mondja életrajzában - először írta neve alá a szót, hogy "orgonaépítő". Úgy érezte, tanulmányait befejezte. 1866. augusztus 18-án elhagyta Párizst. Így lett tehát Angster József orgonaépítő. És felkészülésére a világ akkori legmagasabb színvonalú, zseniális mesterének vonzáskörében tette fel a koronát. Telítve volt a romantikus orgonaépítés francia, közelebbről Cavaillé-Coll-féle hangzásaival, művészi intonálási módjával, egybekötve az akkori legkorszerűbb technikai ismeretekkel. Magyarországon teljesen új volt mindez, és Angsternek szakmai biztonságot, öntudatot nyújtott.
Pécsre költözött néhány hónappal Párizsból való megérkezése után, az akkor felépült zsinagóga első orgonájának, Angster első önálló művének megépítésére. Érdekes és szerencsés egybeesése a zsidó hitközség részéről az orgona iránti igénynek és megfelelő hazai kapacitás híján a drága külföldi megrendelés mérlegelésének, és Angster részéről a kezdéssel kapcsolatos tájékozódásnak, a hogyan tovább keresésének. Az 1869. március 21-én átadott orgona remekmű lett, témája a mindennapi társalgásnak, vonzotta az orgona iránt érdeklődő szakembereket, tekintélyeket. Angster József az ismeretlenségből elismert mesterként lépett elő.
Egymás után érkeztek a megrendelések, és az orgonák egyre tágabb körzetben hirdették a pécsi orgonaépítés művészi színvonalát. Alig hat év múlva nagy megtiszteltetés érte a mestert a kalocsai székesegyház 3 manuálos, 45 változatú orgonájának megrendelésével. Nagyságát tekintve országosan a két-három legjelentősebb között említhető. Elismeréssel nyilatkozott róla Liszt Ferenc is.
A kalocsai orgona mérföldkő az üzem fejlődésének folyamatában, amennyiben már saját készítésű fém ajak-sípok szóltak benne, míg az eddigiekben ezek francia importból származtak. A fáradhatatlan Angster megszervezte fémsíp készítő műhelyét, s vezetésére Bécsből egy volt munkatársát hívta meg. A már említett korszerű technika elsősorban az egyenletes levegőellátást, továbbá a játszásmód és regisztrálás könynyítését szolgálta, és nagy jelentőségű a hangerő egyenletes szabályozását megoldó redőnyszerkezet.
1886-ban nagy ünnepélyességgel történt az üzem 80. opusaként a Pécs-belvárosi 3 manuálos, 30 változatú orgona átadása. Az eseményt kiemelte egyrészt a Pécsett ugyanezekben a napokban megrendezett országos dalosünnepély (700 résztvevő), másrészt Angster ekkor jutott el a 100. orgona megrendeléséig (3 manuál, 46 változat), melyet a pécsi székesegyház részére készített. Foglalkoztak az eseménnyel a magyar napilapokon és folyóiratokon kívül az egyes bécsi újságok is. Az Industrielles Welt-Blatt 1887. január 4-i számának címoldalát Angster József portréja foglalta el, majd hosszú cikkben méltatta munkásságát, mint aki saját erejéből jutott erre a szakmai magaslatra, mindamellett változatlanul a szerénység jellemzi. Felsőfokon írtak a Pécs-belvárosi orgonáról is. A Neues Wiener Tageblatt 1886. október 2-i száma megállapította, hogy az osztrák szakértők szerint nagyobb orgonaművek építésére csak Magyarországon, a pécsi Angster cégben van megfelelő teljesítőképesség.
Közben eljutottak az Angster-orgonák a Kárpát-medence csaknem minden részére, és szükség volt az üzem fokozatos bővítésére. 1874-ben megkezdődött a saját telep végleges kialakítása a József u. 30. számú ingatlannal, majd folytatódott a Mária u. 35. számú és a József u. 28. számú megvásárlásával, és egy háromszintes központi épület megépítésével. Utóbbi tartalmazta a tágas orgona-állítótermet, s ebben ünnepelte az üzem a 100. orgonarendelést. A 100. orgona első ünnepélyes megszólalása az újjáépült székesegyház felszentelése kapcsán történt.
Az első orgonát egy asztalossal és a Svájcból hazahívott nagybátyjával készítette el Angster József. A szakemberek nevelése kizárólag tudásának a munka közbeni átadásával történt. Az idők folyamán a teljes létszám magjaként kitűnő szakembergárda alakult ki. A létszám a századfordulón 30-50 körül mozgott, 1908-tól meghaladta a 100-at.
Angster József 1871-ben nősült. Felesége Rapp Teréz, a hásságyi Rapp Ádám tanító lánya volt. Hat gyermekük érte el a felnőttkort. A két fiú, Emil és Oszkár a 20. század elején kapcsolódott be az üzem életébe, főleg a budapesti Bazilika 65 változatú, 3 manuálos orgonájának megépítése kapcsán kezdték levenni apjuk válláról az irányító munka nehezét. De az apa haláláig részt vett a munkában, rajzolt, tervezgetett, tanácsokkal látta el fiait. Nyarait a szőlőben töltötte, és onnan járt be az üzembe, illetve előtte a székesegyházban naponta misére. A szőlőben az idős gazda is oltott, szemzett, szépített.
Az első világháború rendkívül nehéz napokat hozott az orgonagyárra. Erre az időre esett egy csendesen megült jubileum, a gyár alapításának 50. évfordulója. Ennek alkalmából így írt a Dunántúl 1917. szeptember 1-én:
"Gyakran látunk lassú léptekkel, gondolatokba elmélyedve egy igénytelen külsejű öreg urat a csendes Mária-utcán végigballagni. Aki nem ismeri, aligha sejtené, hogy az őszbeborult kis ember hazánk egyik jeles férfia, a magyar iparművészet kimagasló alakja, Angster József. […]
Van-e, ki e nevet nem ismeri? Az ő neve fogalommá vált, és alig van hazánkban egy falu, ahol ne találkoznánk nevével, munkájával. Ez a német hangzású név ma ott ragyog a magyar iparművészet történelmének lapjain. Ez a név 50 év szorgalmas, törekvő és ambiciózus munka hirdetője." Állami kitüntetésben ez az ember nem részesült. A pápa a Szent Gergely Rend lovagkeresztjével tüntette ki. Ennek átadása a pécsi legényegyletben rendezett ünnepi alkalommal történt. A legényegyletnek haláláig elnöke volt.
1918. június 9-én halt meg Angster József tüdőgyulladásban. A halál a szőlőben érte. Ezzel egy gazdag, alkotó élet zárult le. Dinamikus, színes évtizedek után kiegyensúlyozott, szüntelenül tevékeny öregség. Vallásos meggyőződése irányította életét, és számára a halál nem az elmúlást, hanem a cél közelségét jelentette. Ennek megfelelő volt búcsúztatása. Apám, Angster Emil idézte fel az utolsó órákat a szőlőben. Magas lázában égi zenéről beszélt, és ezekkel a szavakkal távozott.

Angster József

Angster József utolsó képe a szőlőben


A gyártelep reklámképe a századfordulón


A szegedi Fogadalmi templom orgonája