Juhász István és Sarkadi Gábor beszélget...

Vendég: Tóth József leköszönő rektor vall az egyetemről, a munkájáról és az életéről

 

"Az alföldi tájat érzem, a pécsi vidéket értem"

A rektorválasztás aktualitása mindenképpen a Pécsi Tudományegyetem felé terelte az itt élők figyelmét, hiszen szinte minden tekintetben meghatározó szerepet tölt be a város életében ez a hatalmas intézmény. Pontosan ezért hívtuk meg rovatunkba - amelynek hagyományosan a pécsi Capri Kávéház ad otthont - Tóth József leköszönő rektort.

Keszthelyi Éva (a Capri Cukrászda tulajdonosa): Üdvözlök mindenkit a törzsasztalnál, ma legújabb süteményeinket szántuk meglepetésnek. Joghurtos citromtorta, Mozart-szelet, rumos-csokis-diós ízesítéssel, illetve a barackos joghurtalagút. Jó étvágyat hozzá mindenkinek!
Juhász István (J. I.): Arra gondoltunk, hogy az események időszerűsége figyelemfelkeltőn hathat az olvasókra, ezért mindenképpen a "Rektor" urat szerettük volna megszólaltatni. Véleményem szerint az ember minden egyes pozícióhoz elképzel magának egy ideát, egy képet, milyen is lehet az a bizonyos illető. Többször jártam úgy, hogy csalódnom kellett ezzel a képpel kapcsolatban. Az ön esetében viszont ez a kép teljesen fedi a valóságot, a megjelenés, a nézés, a gesztusok, a kifejezőkészség, egyebek tekintetében.
Tóth József (T. J.): Kellő szerénytelenséggel azt mondom, igen, ez így van. Az elődöm talán kissé kapkodott, mintha meg akarta volna erőszakolni az egyetemet. Az e módszerrel szembeni ellenállás hozott engem rektorjelölként előtérbe. Én szolgálni akartam, és nem kapkodtam. Ez azt jelenti, hogy öt és fél évvel ezelőtt sikerült megtalálnom a szerepemet, ami most már nem mondható el, hiszen új rektora van az egyetemnek. Az ő elképzelései mások, mint az enyémek, ilyen szempontból kissé "távolodik" tőlem az intézmény. Ezt elég nehéz megélni. Én mindig a konszenzusra törekedtem, ez a módszer öt és fél éven keresztül bevált, de mára más vezetési-tárgyalási irányzatok kerültek előtérbe.
Sarkadi Gábor (S. G.): Hogyan tervezi a jövőt, mind a szakma, illetve a magánélet vonatkozásában, mert ha jól tudom, ez a kettő önnél mindig szorosan egybe tartozott.
T. J.: Igen, ez így van. Amikor dékán voltam, nem jelöltettem magam dékánnak, aztán megválasztottak rektornak. Egy évvel ezelőtt már bejelentettem, hogy nem jelöltetem magam újra, így az én felfogásom szerint engem nem győzött le senki. Mindenképpen visszamegyek az intézetem élére, ahol teljes emberként szeretnék dolgozni. Itt már az egykori első tanítványaim tanítanak docensként, nagyon jó érzéssel tölt el, ha köztük lehetek. Ezenkívül van egy doktoriskolám, ami szintén elegendő feladatot biztosít számomra. Sajnos a magyar rendszer olyan, hogy az embernek 65 éves korában írásba adják, már nem ért semmihez, nem tölthet be vezető beosztást, kivéve, ha valamelyik pártról, illetve a kormányról van szó. Tehát, maradt két évem az intézet élén, ezen idő alatt szeretném pótolni azokat a hiányosságokat, amelyek a rektori elfoglaltságom alatt keletkeztek, ugyanis meg kell tanítani a már végzetteket arra, hogyan lehet sikeresen tanítani, kutatni. Ugyanakkor rengeteg könyvem van félbe hagyva, számtalan ötletet tartogatok magamban, illetve örülök annak, hogy a rektorságom alatt sem maradtam le szakmai vonatkozásban, rendszeresen jelentek meg publikációim.
S. G.: Rektorként nagyon sokat utazott…
T. J.: Igaz, mostantól lényegesen kevesebbet fogok utazni, lesz időm feldolgozni a korábbi kirándulásaimat. Bemutatom a hallgatóknak, hogyan lehet egy tájat szakmailag feldolgozva értékelni, milyen érzés, amikor az ember ül a Champs-Élysées-en, és több történik vele, mintha rohangálna összevissza a világban.
J. I.: Visszatérve a jövőhöz, magánemberként milyen tervei vannak?
T. J.: Megvásároltam a szomszédos telket, és építettem rajta egy könyvtárat, holott jól tudtam, hogy nem a legsikeresebb manapság Magyarországon ilyet csinálni, egyfajta "lököttség" kell hozzá. Ezt felvállalom, mert ugyanakkor hihetetlen jó érzéssel tölt el a dolog.
S. G.: Mekkora a könyvtár?
T. J.: Körülbelül tízezer kötet van itt, de nem a szám a fontos, hanem az, hogy ezek mind szakmai könyvek, a szépirodalmi könyveim a lakásban maradtak. Ez a szakkönyvtár a második legnagyobb a Dunántúlon, külön kutatószoba biztosítja a munkát, illetve a térképészet, a statisztika szintén külön helyet kapott. Diákok is járnak ide, a városterveken gyönyörűen végigtanulmányozhatják egyes települések régi arculatát, fejlődését, a jövő terveit.
J. I.: Szívesen tart előadásokat diákok, meghívottak, érdeklődök részére?
T. J.: Nagyon szeretek tanítani, valakinek átadni valamit.
S. G.: Milyen pluszdolgokat kapott a rektorságtól, illetve melyekre nem jutott ideje?
T. J.: Tulajdonképpen nincs rá egyértelmű válasz. A rektorság megadja azt az illúziót, hogy az ember szinte bármit megcsinálhat, amit csak akar, mint munkáltató. Ennek ellenére nem akartam vállalatot csinálni az egyetemből, hozzám időpont-egyeztetéssel bárki bejöhetett, meghallgattam. A rektorság másik oldala, hogy az ember képtelen befolyásolni a kormányt, a minisztériumot. Hiába van például rektori konferencia, amikor az ország összes egyetemének rektori grémiuma nem ér fel egy államtitkári jogkörrel. Ez számomra egy óriási csalódás, amit többször el is mondtam az adott helyen, hiába. Örökös tanulság, hogy a budapesti egyetemek érdekérvényesítési képessége sokszorosa a vidékiekének.
S. G.: Mi az, ami nagyon hiányzott a rektorság alatt?
T. J.: Természetesen a klasszikus értelemben vett "Tanítás", az órák megtartása, a diákokkal való kapcsolattartás, a vizsgáztatás. Az elmúlt években rengeteg előadást tartottam ugyan itthon és külföldön egyaránt, ezek legalább a tanítás illúzióját megadták nekem. A tehetségem számomra suszterszék szindrómát jelent, azaz háromlábú, ami a legstabilabb alátámasztást biztosítja. Én tudok kutatni, oktatni és vezetni. Az életem úgy alakult, hogy ez a három témakör mindig jelen volt benne, igaz időszakonként más-más súlyponttal. Most a vezetés után szeretnék visszazökkenni az oktatásba és a kutatásba. Olyan előkészített kutatási témám van, amelyért a megrendelő fizetni is hajlandó, tehát a munkánktól konkrét eredmény várható.
S. G.: Van erre fizetőképes kereslet?
T. J.: Természetesen.
J. I.: Megtudhatunk valamit családról is?
T. J.: Két felnőtt fiam van, mindketten orvosok, már nincsenek otthon, így második feleségemmel élünk együtt kettesben. Ő nyugdíjas, ő biztosítja számomra a biztos, nyugodt hátteret, amely nélkül infarktusban, vagy egyéb betegségben végezném.
S. G.: Hova valósinak vallja magát?
T. J.: Az Alföldön születtem, azt a tájat érzem, ezzel szemben a pécsi vidéket pedig megértem és befogadom.
J. I.: A tanításon, kutatáson, utazáson kívül még milyen hobbija van?
T. J.: A kertészkedés, szőlészkedés, sőt, bort is termelek. Amikor Chilében, illetve Ausztráliában jártam, és borkóstolás közben említettem, hogy nekem is van saját palackozott borom, kissé meghökkenve néztek rám. Ennek ellenére gyűjtöm a külföldi és hazai borokat, a pincében 400-500 féle különböző palack van. A biliárdszobában szintén ekkora a készlet tömény italokból.
J. I.: Milyen tanácsot adna a város fejlesztését befolyásoló politikusoknak?
T. J.: Még szorosabb kapcsolatot kellene kiépíteniük az egyetemmel, a jelenleginél sokkal jobban kellene támaszkodniuk erre az intézményre. Nem csak arra van szükség, hogy a város ingatlanokat adjon az egyetemnek, hanem sokkal inkább olyan iparágakat kellene a városba telepíteni, amelyek az itt felhalmozott tudásra épülhetnének, abból közösen profitálhatnánk. Erre már vannak példák Nyugaton, ahol az egyetem biztosítja a város létét. Pécsett is van egy 30 000-es egyetem, amely megítélésem szerint mindenképpen jó alapot jelenthetne ehhez.
S. G.: Mit szeretne még elérni?
T.J.: Semmi ilyen elképzelésem nincs, visszavonulok. Egyetlen dolog nem sikerült, amit szerettem volna, ha megvalósul, ez az akadémikusság, ugyanis az a furcsa helyzet állt elő, hogy tagja vagyok az Európai Akadémiának, viszont nem vagyok tagja a Magyar Tudományos Akadémiának.
S. G.: Miért?
T. J.: Ehhez kevés, hogy a szakma háromszor is jelölt, az is kellene, hogy az ember megfelelő viszonyban legyen azokkal, akiken a felvétel lehetősége múlik. Mi tíz éve nem vagyunk ilyen kapcsolatban egymással, és valószínűleg nem is leszünk. Ennek ellenére teljes az életem, és jól érzem magam. Nyitott és közvetlen vagyok, úgy érzem, nincsenek körülöttem falak. Ezért nem is félek semmitől, ha esetleg valaki ad egy pofont, arra az egyre törekszem, annyi erőm mindig maradjon, hogy visszaadjam.

M. Z.

 

Prof. dr. Tóth József, a PTE leköszönő rektora. Hatvanhárom évvel ezelőtt született Cegléden. Gimnáziumi tanulmányait Szegeden végezte, itt szerzett biológia-földrajz szakos diplomát, majd első munkahelye is az egyetem volt. Innen Békéscsabára került egy kutatási program vezetőjeként, 1984-ben jött Pécsre, az MTA Regionális Kutatások Központjába, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemre, amelynek 1997-től 2003. július 31-ig a rektora.