Dr. Szederkényi József szakközépiskolai igazgató
Drávaszentes,
1945. már- cius 18. V.: BME, gépészmérnöki kar, mérnöktanár, 1969, Gödöllői
Agrártudományi Egyetem, hegesztő szakmérnök, 1974. Nős, felesége dr. Bérczi
Éva orvos. Két leánya van. M.: Öt év üzemi gyakorlat után tartályok és nyomástartó
edények hegesztéstechnológiáinak optimalizálása tárgyában végzett kutatómunkát.
Ezen eredmények összefoglalása után egyetemi műszaki doktori címet szerzett.
1973-tól a Zipernowsky Károly Gépipari Szakközépiskola tanára, 1983-tól igazgatóhelyettese,
1989-től igazgatója. Iskolájában világbanki támogatással elindították Az emberi
erőforrás fejlesztése c. programot. Részt vett a város szakképzési koncepciójának
kialakításában. 1962 óta rendszeresen asztaliteniszezik. 25 évig játszott az
NB I-ben, ill. az NB II-ben. Többszörös egyetemi és főiskolai bajnok, a Veterán
Országos Bajnokság egyéni I. helyezettje. D.: Kiváló Munkáért, a Haza Szolgálatáért,
a honvédelmi miniszter a katonai pályára irányító munkáért adományozott emlékplakettje,
Megyei Szakképzési Díj.
C.: Pécs, Polgárszőlő u. 4. Tel.: 439-777