2018. január 18.,
Piroska napja

Valószínűleg sikeres volt a rekordkísérlet

2016-08-29 08:28:27 - Baranyanet - MTI

Minden valószínűség szerint sikeres volt a szigetvári zeneiskola Guinness-rekordkísérlete. Az intézmény ötven jelenlegi és egykori növendéke, illetve oktatója pénteken 18 óra 20 perctől 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszott és hajózott a Balatonon a Zrínyi-emlékév keretében.

Hóvári János, a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke a kísérletet követően az MTI-nek azt mondta, a szigetvári zeneiskola sikeresen teljesítette vállalását.
A zenészek teljesítményét a vállalkozás felügyelő bizottság hitelesítette, elismerve, hogy a kezdeményezés magyar rekord, egyúttal azt felterjesztették Guinness-rekordnak - jelezte Hóvári János, aki hozzátette, a rekordok könyvében való szerepeltetésről a következő hónapokban Londonban születik döntés.

Az 1566 perc hajózás és zenélés ötlete Deichler Andrástól, a baranyai város zeneiskolájának igazgatójától származik. "Magától adódott, hogy Guinness-rekordkísérlet is egyben" - fogalmazott korábban Hóvári János, aki felidézte, hogy 2001-ben a szigetváriak egyszer már megkísérelték a rekordfelállítást, akkor azonban hitelesítési problémák merültek fel.

A zenészek hajója pénteken 18 óra 20 perckor futott ki a balatonföldvári kikötőből. Az 1566 perc szombat este telt le, amikor a zenészek a siófoki kikötőben partra szálltak. Közben 21 helyen - többek között Tihanyban, Badacsonyban, Szigligeten, Keszthelyen és Balatonfüreden - kötöttek ki és köszöntötték zenével a kikötőkben tartózkodókat.

Hóvári János a Zrínyiek gazdag zenei hagyományáról korábban azt mondta: Lavotta János Zrínyi-verbunkot, Goldmark Károly szimfonikus költeményt, Kodály Zoltán 1954-ben Zrínyi-szózatot, 1966-ban pedig Farkas Ferenc zeneművet írt a hadvezérről.

Mint hozzátette: kiváló Zrínyi-feldolgozásai vannak a szigetvári Gersy Károlynak, és a 2016-os emlékévben Vajda János írt Zrínyi-oratóriumot, amelynek bemutatóját - a tervek szerint - október 11-én tartják a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

Az emlékév szeptember 5. és 11. között Szigetváron megrendezésre kerülő központi ünnepségének részletes programja már összeállt.

A mintegy egyhetes Zrínyi-napok fő rendezvényeit szeptember 7-én, Zrínyi Miklós és katonatársai hősi halálának napján tartják. Ezen a napon a magyar katonai hagyományokról nemzeti kegyeleti emlékülésen emlékeznek meg, valamint felavatják Szabó Tamás új Zrínyi-emlékművét is.

Az ország hagyományőrzői szeptember 10-11-én mutatják be a kitörést olyan formában, amelyre korábban még nem volt példa. A Zrínyi-napok tartalmi-kegyeleti lezárásaként Bábel Balázs kalocsai érsek a turbéki kegytemplomnál szentmisét mutat majd be.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera