2018. szeptember 21.,
Máté, Mirella napja

Új szakok és fejlesztések a PTE szekszárdi karán

2016-07-04 08:16:32 - Baranyanet - MTI

Új szakokat indít és több infrastrukturális fejlesztést valósít meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (KPVK) Szekszárdon - jelentette be Horváth Béla, a kar dékánja szombaton a tolnai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Az új szakokhoz szükséges infrastrukturális beruházásokra 700 millió forint áll rendelkezésre a Modern városok program keretében, a PTE-nek jutó 24 milliárd forintos forrásból.

A szekszárdi karra fordítható támogatásból a műszaki és élelmiszertudományi képzésekhez szükséges kutatólaboratóriumokat hoznak létre, emellett felújítják a kar 280 személyes kollégiumát.

Horváth Béla elmondta: elsőként ez év szeptemberétől három és fél éves szőlész-borász mérnöki szak indul a PTE szekszárdi és természettudományi karának együttműködésével, nappali és levelező tagozaton összesen 50 hallgató számára, 2018-ban pedig - Magyarországon még nem oktatott - élelmiszer-termékpálya mérnöki szakot is indítanak.

Közölte azt is, hogy 2017-től gépészmérnöki szakon is tanulhatnak a szekszárdi karon. A képzésben hangsúlyos szerepet kap a rendszertechnológiai specializáció, amely a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházásához szükséges ismeretek nyújt majd.
Változás lesz az is, hogy a kar pécsi helyszínén az andragógus képzést felváltja a közösségszervező szak.

A PTE KPVK-n, amely 2015-ben jött létre az egyetem pécsi felnőttképzési karának és a szekszárdi Illyés Gyula karnak az egyesítésével, jelenleg 1300 hallgató tanul 13 alap- és mesterszakon, illetve négy felsőoktatási szakképzési szakon.

Bódis József, a PTE rektora a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Modern városok program megállapodása szerint a pécsi egyetemnek 2020-ra meg kell kétszereznie külföldi hallgatóinak számát, amely így elérheti az ötezret. Jelenleg 2965 külföldi állampolgár tanul a PTE-n, ami az összlétszám 15 százaléka.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera