2018. szeptember 20.,
Friderika napja

Tizennyolc év után fogták el a gyilkost

2015-02-12 08:21:47 - Baranyanet - MTI

Tizennyolc évvel a bűncselekmény elkövetése után fogták el azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.

M. Boulost, aki annak idején ki is rabolta az áldozatait és pénzt, illetve ékszereket vitt el a családi házból, egy Libanonban elkövetett áruházi lopás buktatta le. A férfit Svájcból szállították Magyarországra.

A közlemény szerint a gyilkosságot követően a magyar nyomozók azonosítottak egy férfit, akit Charbel A. B. néven ismertek. Ő adta el ugyanis két férfinak a lopott ékszereket, majd külföldre utazott. Ezért a gyanúsított ellen 1996. április 26-án európai elfogatóparancsot adtak ki.

Ugyanakkor 2011. augusztus 8-án egy M. Boulos nevű férfi áruházi lopást követett el Libanonban. Az ellene kezdeményezett eljárás során ujjlenyomatot vettek tőle, illetve nyilvántartásba vették, ám később elhagyta Libanont.

A külföldi rendőrök - a magyar hatóságok megkeresése alapján - 2014 februárjában állapították meg, hogy M. Boulos azonos a budapesti nyomozók által Charbel A. B. néven ismert személlyel. A férfi ellen újabb, módosított elfogatóparancsot adtak ki.

A gyanúsítottat 2014. október 8-án Svájcban fogták el, majd 2015. február 11-én Magyarországra hozták.

A 41 éves férfi ellen emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - közölte a rendőrség.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera