2018. szeptember 22.,
Móric napja

Színházak éjszakája szeptemberben

2014-08-12 08:58:16 - Baranyanet - MTI

Az idén szeptember 20-án rendezik meg Budapesten a Színházak éjszakáját, amelynek alkalmával egy jeggyel 27 színház mintegy 300 programja közül választhatnak az érdeklődők.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját, amelyet az idén tavasz helyett ősszel, több színház részvételével tartanak meg szeptember 20-án déltől hajnali 2 óráig.
Míg tavaly a Fővárosi Önkormányzat színházai kínáltak programokat ezen a napon, az idén magánszínházak és minisztériumi fenntartású intézmények is részt vesznek a rendezvényen - áll a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a tizennégy órás rendezvénysorozat keretében a látogatók bepillanthatnak a 2014-2015-ös színházi évad produkcióiba és lehetőség nyílik a színfalak mögé is belesni. A programsorozat rendhagyó helyszíne a szeptember 2. és 20. között működő SzínházPONT, amely az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Szabadsajtó út 5. szám alatt található.

A rendezvényen résztvevő színházak között van az Átrium Film-Színház, a Bárka Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Magyar Színház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Stúdió K Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.

Fővárosi színházigazgatók 2012 tavaszán alapították meg a Színházak éjszakáját. Az ötletgazdák legfontosabb törekvése az volt, hogy szélesre tárják a színházak kapuit a színházba csak ritkán, vagy egyáltalán nem járó közönség előtt is, és a csak erre az estére jellemző, rendhagyó előadásokon keresztül kínáljanak kikapcsolódási lehetőséget számukra.

Tavalyelőtt 15 játszóhelyen 11 ezer néző előtt zajlottak az előadások, tavaly tavasszal pedig már 14 ezren voltak kíváncsiak a programokra.

A szervezők célja az, hogy a közönség új szemszögből láthassa a színházakat, betekinthessen a kulisszák mögé, más, eddig nem ismert oldalukról ismerhesse meg a színművészeket és a színházak munkatársait.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera