2018. január 16.,
Gusztáv napja

Szelektiven gyüjtik a szemetet Pécsett

2014-07-25 13:50:04 - Baranyanet

Folyamatosan térnek át Pécsen a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre - mondta el a baranyai megyeszékhelyen a polgármester csütörtökön, amikor átadtak 57 új hulladékszállító járművet a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében.

Páva Zsolt tájékoztatása szerint az összesen 16 milliárd forintos, szinte teljes egészében EU-s finanszírozású program során megkezdték a különválogatott hulladék tárolására szolgáló edények kiszállítását Baranya, Somogy és Tolna megye összesen több mint háromszáz településére, a lakóépületekhez. A beruházásokkal a lakók külön gyűjthetik a feldolgozható hulladékot - a papírt, fémet, műanyagot, üveget - és a lerakásra szánt szemetet. A hulladékgazdálkodással foglalkozó társaságok csütörtökön 57 új, összesen egymilliárd forintos értékű hulladékszállító járművet vehettek át. A legkorszerűbb technológiát képviselő járművek közül több alkalmas arra, hogy a gyűjtés helyszínén tisztára mossa a lakótömböknél használatos nagyobb méretű edényeket, emellett károsanyag-kibocsátásuk jelentősen a jelenleg előírtak alatt marad. Páva Zsolt elmondta, hogy az új hulladékgazdálkodási programban érintett településeken eddig az összes keletkező hulladék több mint négyötöde lerakókban végezte. A tavasz végén elindult és az év végéig kiteljesedő rendszerben ez az arány harminc százalékra csökken. A Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program a korábban használt lerakók rekultiválása mellett a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszer kialakítását célozza. A program Baranya, Somogy és Tolna megyében 313 település 426 ezer lakosa számára teremt egészségesebb környezetet azzal, hogy a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú európai uniós szabályoknak megfelelően helyezik el, s meggátolták, hogy a meglévő lerakók szennyezzék a talajt és az ivóvizet. A szerves hulladék feldolgozását két mechanikai-biológiai kezelő és egy komposztáló, a lerakással történő ártalmatlanítást egy új hulladéklerakó és 4 átrakó állomás szolgálja. A szelektív gyűjtéshez 2 hulladék-válogatóművet építettek és 22 hulladékudvart alakítottak ki, 820 gyűjtőszigetet telepítettek, a nagyobb városokban és a szomszédos településeken pedig év végéig bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera