2018. június 18.,
Arnold, Levente napja

Rekordszámú cégtörlés várható idén

2014-11-13 08:14:19 - Baranyanet - MTI

Az év egészét tekintve akár 40 ezerre is emelkedhet Magyarországon a törölt cégek száma, ez a valaha mért legmagasabb érték - közölte az MTI-hez szerdán eljutatott sajtóközleményében az Opten Informatikai Kft.

Az év végére a cégbíróság által törölt cégek száma elérheti a 40 ezret is, ami 20 százalékos növekedést jelez a 2013-as adatokhoz képest. A megszűnő cégek száma 2014 februárja óta tartósan meghaladja a havi háromezret, és folyamatosan emelkedik. Októberben a cégbíróság 4069 céget törölt a nyilvántartásból, ami az eddig a cégstatisztikában mért legmagasabb érték.

Tóth Tamás igazgató a közleményben kifejtette, hogy "az előző év második fele óta havonta 1500-2000 cég szűnt meg úgy, hogy a törlést felszámolási eljárás előzte meg. Az elmúlt három hónapban azonban összesen 3200 ilyen esetet regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy a megszűnési okok között gyors ütemben szorul vissza a felszámolás".

Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy lassan kifut a rendszerből a 2012-es nagy felszámolási hullám hatása, az akkor indult eljárások idén az első fél évben zömmel lezárultak.

Az októberi törlések közül 674-et előzött meg végelszámolási eljárás. Tóth Tamás szerint örvendetes, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között nő a végelszámolások szerepe, hiszen ez az eljárástípus jelenti egy társaság megszűnésének "legtisztább módját".

Rámutatott arra is, hogy bár "a törölt cégeken belül a végelszámolással megszűnt vállalkozások arányának növekedése dicséretes, ugyanakkor az arány még mindig csak 16 százalék, ami azt jelzi, hogy érdemi áttörés nem született a hazai üzleti etikában".

Az induló eljárások között 2014-ben már a kényszertörlés dominál: 2013-ban egész évben 16 500 ilyen határozatot hozott a cégbíróság, most azonban csak az elmúlt három hónapban több mint 8800-at. Ez is azt mutatja az Opten szerint, hogy a hatóságok elkötelezték magukat a rendelkezésükre álló eszközök alkalmazása mellett.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera