Pécs partner a Zsolnay megmentésében
Komoly, tőkeerős, magyar befektető veszi át a korábbi nyertes pályázó tulajdonrészét a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A Közgép ma Magyarország egyik legsikeresebb építőipari cége, hosszú távú partnere lehet Pécsnek, mert képes biztosítani például a gyár építőipari megrendeléseit is.

A városvezetésnek határozott álláspontja van a neves Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t érintő kérdésekben. Ahogy eddig, úgy ezentúl is támogatjuk és partnerek vagyunk minden olyan komoly kezdeményezésben, amelynek célja a Zsolnay megmaradása, az értékek és a termelés helyben tartása, valamint a munkahelyek megőrzése. Minden ezzel ellentétes törekvés esetén a lehető legkeményebben fogunk fellépni.
A Zsolnay olyan értéke Pécsnek, amely gondoskodást, védelmet és odafigyelést igényel, ezért olyan befektetőre volt és van szüksége, amely hosszú távú stratégiában, értékmentésben és bővítésben gondolkodik.
A gyár közvetlenül és közvetve is munkahelyeket jelent a városnak és a térségnek, márpedig mi egyetlen meglévő munkahelyről sem akarunk és fogunk lemondani.
Megnyugtatónak látjuk – tekintve a tőkeerőt – az új tulajdonostárs létét, és közvetlen párbeszédet fogunk folytatni az illetékesekkel. Fontosnak tartjuk azt is, hogy az új tulajdonostárs magyar, hiszen ez a mi értékünk, magyaroké, és nem szabad elherdálni ezt az értéket. Az érdekeink tehát közösek az új befektetővel.







