2017. november 18.,
Jenõ napja

Négy baranyai kormányablakban nyílt NAV ügyfélszolgálat

2017-07-05 08:26:00 - Baranyanet

Hétfőtől négy baranyai kormányablakban vált lehetővé az adóügyek egy részének intézése.

Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron az ügyfelek a NAV-nál megszokott ügyintézési lehetőségeket is igénybe vehetik, így például az igazolások kiadása, adókártya, egészségügyi szolgáltatási járulék, folyószámla, ügyfélkapu-ügyintézés, a bevallások, beadványok átvétele és a bevallások javítása.

A négy baranyai kormányablakban megnyílt NAV ügyfélszolgálat központi, ünnepélyes átadására 2017. július 3-án Mohácson, a járási hivatalban működő kormányablakban került sor. Dr. Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott házigazdaként tartott köszöntőjében kiemelte, hogy Baranya megyében a kormányablakok kialakítása többlépcsős folyamat eredménye. Ma a tíz járási hivatal mindegyikében kormányablak áll az ügyfelek rendelkezésére, Pécsett négy, a többi kilenc járási hivatalban pedig egy-egy. A kormányablakokban időközben jelentős infrastrukturális és technikai fejlesztéseket is végrehajtottak. Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy Baranya megye egyedülálló az országban, mert itt nyílik a legtöbb kormányablakban NAV ügyfélszolgálat. A minisztérium tervei szerint az év végéig az országban további tizenöt kormányablakban kezdi meg működését a NAV ügyfélszolgálata, a folyamat pedig folytatódik a jövő esztendőben is, további hatvannégy NAV ügyfélszolgálati pont kormányablakokban történő kialakításával. A NAV egyik fő célja az adózó állampolgárok minél szélesebb körű kiszolgálása, minél szélesebb körben a személyes ügyintézés biztosítása. Erre pedig a kormányablakok kiváló lehetőséget kínálnak. Szekó József, Mohács város polgármestere elmondta, hogy a mohácsiak és a környéken élők már megszokták a kormányablakot és megelégedéssel veszik szolgáltatásait igénybe.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera