2018. november 18.,
Jenõ napja

Mintegy harminc pincészet és ötven program a vörösborfesztiválon

2016-09-06 08:31:13 - Baranyanet - MTI

Mintegy harminc neves pincészet és ötven kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet szeptember 30. és október 2. között 27. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban.

Kirchkeszner Ágnes szervező az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: a több mint két évtizede, hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó esemény résztvevőit a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel várják.

Mint hozzátette, hagyományos vásári ételekből, illetve sajt- és kávékülönlegességekből is válogathatnak majd a látogatók. A közönség szórakoztatásáról mások mellett Rúzsa Magdolna, a Bangó Margittal közösen fellépő Budapest Bár, a Bikini, Herczku Ágnes és a Banda, valamint a Bartók Béla Férfikar koncertje és Berecz András mesemondó előadása gondoskodik.

A programok között szerepel látványos szüreti és veteránautó-felvonulás, utcaszínház és virágkötészeti verseny. Pénteken és szombaton szüreti utcabál, vasárnap táncház zárja a rendezvényeket.

A hagyományőrző csoportok közreműködésével zajló háromnapos fesztivál központi helyszíne a villányi rendezvénytér, de a dél-baranyai város főterén és a pincesoránál is rendeznek programokat. Gere Andrea, Gere Zsolt, Günzer Roland és Jekl Flóra fiatal villányi borászok részvételével szombaton szakmai beszélgetést is rendeznek a borvidék borairól, a borkóstolásról, valamint a bor és az egészséges életmód kapcsolatáról.

A vörösborfesztiválra az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 16-20 ezer embert várnak.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera