2013. május 20.,
Bernát, Felícia napja

Megérné-e a budapesti olimpia?

2012-07-17 13:04:48 - Baranyanet

A legnagyobb sporteseményekhez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések három évtizedre lendületet adhatnak a rendező város gazdaságának a PwC elemzése szerint. Budapestnek több mint 15 milliárd dollárt kéne költenie a játékok megrendezésére.

 A tanácsadó cég összefoglalója ugyanakkor kiemeli: az egyik legfontosabb kérdés az átgondolt tervezés, hogy a megépült létesítmények, közlekedési beruházások működtethetőek maradjanak a tömeg távozása után is.

A PwC elemzése pozitív példaként hozza az 1992-es nyári játékoknak otthont adó Barcelonát, ahol ötven éve tervezett célokat valósítottak meg az olimpia apropóján. Elkészültek a várost elkerülő körgyűrűk, felújították a repteret, átszervezték a tömegközlekedést, rehabilitáltak számos elmaradt városrészt, felújították a távközlési hálózatot, modernizálták a közegészségügyi ellátórendszert.

A város nem tudott volna kigazdálkodni ilyen mértékű beruházást, így az önerőből előteremtett ötmilliárd dollárhoz további hétmilliárd dollár társult magántőke bevonása útján, jellemzően PPP-beruházások keretében.

Kína 2002 és 2006 között 40 milliárd dollárt fordított az olimpia kapcsán infrastruktúra fejlesztésére és létesítmények kiépítésére. Megduplázták a pekingi metróvonalak hosszát, létrehozták az elővárosi vasúthálózatot, új repteret építettek, és fejlesztették az úthálózatot. Az olimpiával összefüggő beruházások a befektetések 15 százalékát tették ki 2002 és 2008 között. A PwC elemzése szerint Peking mindebből azóta is profitál.

London mintegy 15 milliárd dollárt fordít az olimpiai park létrehozására és Kelet-London rehabilitációjára, amelynek része hidak, közművek felújítása és a közlekedési hálózat fejlesztése is. Már arra is kész tervek vannak, hogy az olimpiai falu a versenyt követően elegáns lakóparkként szolgál majd, a benne lévő lakások részben állami, részben magánszemélyek tulajdonába kerülhetnek.

Az olimpiához közvetlenül nem kötődő úthálózat-fejlesztési beruházások mintegy 8 milliárd dollárt tesznek ki, ilyen például egy fontos elkerülő autópálya kiépítése London körül, amelyet teljes egészében magántőkéből, PPP-beruházás formájában valósítanak meg.

Az 1976-os montreali olimpia viszont 30 évre eladósította a várost, Görögország pedig már bánja, hogy 2004-ben olimpiarendezést vállalt – derül ki az összegzésből.

A PwC Magyarország szakemberei 2002-ben átfogó megvalósíthatósági tanulmányt készítettek a 2012-es olimpia budapesti megrendezéséről. A számítások szerint az olimpia megrendezése és az ehhez szükséges magyarországi infrastrukturális fejlesztések összesen 23,5 milliárd dollárba kerültek volna.

2010-ben a PwC elkészítette a tanulmány aktualizált változatát, amelyben a 2020-ban esedékes játékok budapesti megrendezésének lehetőségét vizsgálták. Ezek szerint a rendezés, valamint a kifejezetten az olimpia miatt felmerült fejlesztések 15,3 milliárd dollárba kerülnének.

Az elemzés részletesen bemutatja azt is, hogy a beruházások eredményeképpen milyen hatások várhatók, például GDP-növekedés, többlet-adóbevétel, munkahelyteremtés. A számítások azt mutatják, hogy az olimpiai beruházások a 2015–2019-es időszakban évi átlagban mintegy 25-30 ezer többletmunkahelyet hoznának létre. A növekvő foglalkoztatás csökkenő munkanélküliséget, ezáltal az erre fordított állami kiadások csökkenését is jelentené a szakértők szerint.

A kockázatokat vizsgálva egyebek mellett arra hívják fel a figyelmet, hogy a megkezdett beruházások nem állíthatók le, a költségek alultervezettsége esetén az olimpia egyfajta kényszerpályává válik, amely további forrásokat vonhat el az államháztartástól – írta az mti.hu.

 

 

Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Googleben is elől van? Mi megtaláltuk a megoldást: MAhonlap!

A nap képe

  • A háztáji program nyitányaként száz mázsa vetõburgonyát adott át a helyieknek Szabó Csaba miniszteri biztos.
  • Orbán Viktor a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét fogadta
  • Vasúti személykocsi prototípusát mutatták be Szolnokon
  • A Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna csütörtöki sajtótájékoztatója. (Fotó: Pelsõczy Csaba)
  • Rendkívüli segítséget kapnak a Biztos Kezdet Gyerekházak hiánypótló programjaik fenntarthatósága érdekében – jelentette be Kovács Zoltán
  • Orbán Viktor fogadta az indonéz elnököt. (Fotó: Botár Gergely)
  • Csúcstechnológia várja a betegeket a 11 milliárd forintból felújított gyõri Petz Aladár kórházban. (Fotó: Árvai Károly)
Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu