2019. július 18.,
Frigyes napja

Közösségi kerékpáros rendszer kezdte meg működését Pécsen

2019-06-20 10:38:08 - Baranyanet - MTI

Hetven, villanymotoros rásegítéssel működő kerékpárral, valamint a pécsi belváros hét pontján elhelyezett töltő-dokkoló állomással közösségi kerékpáros közlekedési rendszer kezdte meg működését a baranyai megyeszékhelyen szerdán.

 Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a járműveket és a rendszert bemutató sajtótájékoztatón elmondta: az elektromos közösségi kerékpárok kölcsönzését a belváros nyugati és keleti vége közötti 3,2 kilométer hosszú kerékpáros-útvonal mentén tették lehetővé. Ezzel együtt a kerékpárokat bárhol a városban vagy annak környékén használni lehet majd.

A több mint 150 millió forint fejlesztési forrásból megvalósuló projektet a polgármester történelminek nevezte, mondván, korábban nem volt példa ilyen közösségi közlekedési rendszerre Pécsett.

Szeretnék azt is elérni, hogy a pécsi belvárosba kevesebben hajtsanak be autóval. A dokkoló állomások nagyobb részét éppen ezért parkolóhelyek közvetlen közelében építették meg.
Páva Zsolt kijelentette: elkötelezett az önkormányzat a kerékpárral közlekedők támogatása mellett, ezért városszerte alakítottak ki vagy újítottak fel, bővítettek kerékpárutakat az utóbbi években. Hozzátette: jelenleg a Pécs közigazgatási határain belüli kerékpárutak hossza mintegy harminc kilométer, s ezt a számot harmadával növelni szeretné az önkormányzat néhány éven belül.

Kiss Bálint, a rendszert kiépítő Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. projektvezetője közölte: a bicikliket regisztrációt követően lehet használati díj fejében felvenni a dokkolókból, és a város bármely gyűjtőállomásán visszaadhatók. A rendszer automatikus működtetésű, azaz nem igényel a helyszíneken személyzetet.

Neuzer András, a gyártást végző hazai tulajdonú Neuzer Kerékpár Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a biciklik kifejezetten alkalmasak a pécsi terepviszonyokra. Az elektromos rásegítés akár 10-20 kilométeres hegymenet könnyed leküzdését is lehetővé teszi.

A használati díj alkalmi felhasználók számára 350 forint, ami félórás tekerést tesz lehetővé, ezt követően óránként 250-400 forintot kell fizetniük az időtartamtól függően. A rendszeres felhasználók és a Tüke kártya, azaz a pécsi városkártya tulajdonosai, valamint a pécsi oktatási intézményhez tartozó diákigazolványokkal és Irány Pécs! turisztikai kedvezménykártyával rendelkezők jogosultak kedvezményes bérlet váltására is.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera