2017. szeptember 20.,
Friderika napja

Kerékpárút épül Sikondára

2017-07-12 08:39:20 - Baranyanet

Jó hír a komlói sportbarátoknak: kerékpárút épül a belváros és Sikonda között. Az összesen több mint hat kilométeres, egyharmadrészt új építésű szakaszokból álló úton jövőre tekerhetünk először.

Sikonda hagyományosan a komlóiak legnépszerűbb pihenőhelye, ahová a megye, sőt az ország távolabbi pontjairól is érkeznek turisták. Hamarosan egy újdonságnak örülhetnek közülük az aktív pihenés kedvelői. Egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően jövőre már biztonságos kerékpárúton lehet közlekedni a sikondai városrész és Komló központja között.

„A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból 235 millió forintot nyertünk a beruházásra, amelynek a támogatási szerződését a napokban írtuk alá” – avatott be a részletekbe Polics József polgármester. „Komlón a város méretéhez képest nagyon kevés kerékpárút van, ezért már régóta terveztük a hálózat bővítését. Ehhez most megvannak a feltételek, reméljük, az itt élők is szeretni fogják az új utat” - tette hozzá.

A kerékpárút a városházától indul: a Pécsi út, a Mikszáth út és a Mecsekfalui út mellett a meglévő közúton, felfestett kerékpársávon fog haladni. A Sikondai út mellett viszont már önálló kerékpárút épül a Mecsekfalui út kereszteződésétől egészen a Fürj közig. Innen a kempinging ismét felfestett kerékpársáv következik, majd a 66-os útig újra épített, önálló kerékpáros út. Az építkezéssel együtt a tóparti út felújítására is sor kerül.

Az önkormányzat már beszerezte a megfelelő építési engedélyeket, a következő lépés így már a kiviteli tervek elkészítése lesz. Ezt követően lehet kiírni a szükséges közbeszerzéseket a kivitelező cég kiválasztására. A teljes projektre összesen két év áll rendelkezésre.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera