2018. november 18.,
Jenõ napja

Húsz milliós támogatásra pályázhatnak civil szervezetek

2016-02-03 08:10:18 - Baranyanet - MTI

A gyermekegészségügy területén dolgozó, de különös tekintettel korai fejlesztést végző közhasznú civil szervezetek, egyesületek, alapítványok pályázhatnak idén a Tenni tudunk elnevezésű pályázat összesen húsz millió forintnyi támogatására.

A CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítvány kiírásának célja a korai fejlesztésre szoruló gyerekek esélyegyenlőségének, életminőségének javítása, fejlesztésük támogatása, a velük foglalkozó szakemberek, oktatók, szülők, és egyéb támogatói csoportok segítése. Egy pályázatra adható minimális támogatási összeg két millió forint - közölte a pénzintézet az MTI-vel.

Az alapítvány olyan közhasznú szervezetek jelentkezését várja, akik főként az újszülött és nyolc éves kor közötti gyermekekkel foglalkoznak. Jelentkezni lehet a korai oktatást és gondoskodást biztosító szolgáltatásokkal, a veszélyeztetett gyermekek kiszűrését segítő, diagnosztikai és gyógyítási szolgáltatásokkal, de akár a korai gondozást végző szakemberek közösségének létrehozásával, beltéri és kültéri tanulási környezet kialakításával, illetve a társadalmi tudatformálást végző kezdeményezésekkel is.

A jelentkezéseket február 1-től március 31-ig várják a www.cib.hu/cibalapitvany oldalon található részletes pályázati kiírásnak megfelelően, a támogatás odaítéléséről június 1-ig döntenek.
A beérkezett anyagokat egy három tagú bizottság értékeli, majd a kuratórium dönt a támogatás odaítéléséről.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera