2013. május 20.,
Bernát, Felícia napja

Érkeznek bejelentések a rendőrségre

2012-07-11 14:55:45 - Baranyanet

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a rendőrséghez érkeztek és érkeznek lakossági bejelentések elektronikus levélben és telefonon Bándy Kata eltűnésével összefüggésben. Hozzátette, hogy ezeket az információkat - csakúgy, mint a keresés során felmerülő adatokat - megvizsgálják, ellenőrzik a keresés során.

 Kapott bejelentéseket a pécsi rendőrség a vasárnap hajnalban eltűnt pszichológusa, Bándy Kata keresésének ügyében.

A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg.
A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi internetes portál is beszámolt. E hírekben az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon.
Az internetes portálok abból, hogy Bándy Katát a pécsi Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, cikkeikben arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy a lakásához érjen.

MTI
 

Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Googleben is elől van? Mi megtaláltuk a megoldást: MAhonlap!

A nap képe

  • A háztáji program nyitányaként száz mázsa vetõburgonyát adott át a helyieknek Szabó Csaba miniszteri biztos.
  • Orbán Viktor a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét fogadta
  • Vasúti személykocsi prototípusát mutatták be Szolnokon
  • A Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna csütörtöki sajtótájékoztatója. (Fotó: Pelsõczy Csaba)
  • Rendkívüli segítséget kapnak a Biztos Kezdet Gyerekházak hiánypótló programjaik fenntarthatósága érdekében – jelentette be Kovács Zoltán
  • Orbán Viktor fogadta az indonéz elnököt. (Fotó: Botár Gergely)
  • Csúcstechnológia várja a betegeket a 11 milliárd forintból felújított gyõri Petz Aladár kórházban. (Fotó: Árvai Károly)
Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu