2013. május 19.,
Ivó, Milán napja

Csonka hatodik sportpisztolyban

2012-08-01 19:53:19 - MTI

A pécsiCsonka Zsófia a hatodik helyen végzett a női sportpisztolyosok között a londoni olimpia szerdai versenynapján.

A pécsi lövő - aki vasárnap légpisztolyban 16. volt - a 30+30 lövéses alapverseny első, lassú felét 291 körrel a tizedik helyen zárta, a gyors szakaszban aztán nagyon szép sorozatokat produkált, s 293 kört ért el. Az 584 körös eredmény hatodik helyet ért a számára, innen várta a húsz lövéses nyolcas döntőt.
Az alapot olimpiai rekordot jelentő 591 körrel megnyerő dél-koreai Kim Dzsang Mi nagyon messze volt tőle, ám a második helyen álló thaiföldi Tanyaporn Prucksakorn csupán két körrel előzte meg. A harmadik helyen pedig hármas holtverseny alakult ki a címvédő kínai Csen Jing (Chen Ying), az orosz Kira Mozgalova és az ukrán Olena Kosztevics között, 585 körrel.
Csonka a finálé első öt kísérletéből 51,3 kört lőtt, ezzel egy helyet javított. A második sorozatban 50,6-ot ért el, amivel feljött a negyedik helyre. A dobogótól ekkor 1,6 körre volt, a finálé harmadik sorozatának második lövése azonban csak 8,3-ra sikerült, a szakasz pedig 48,4 körösre, így visszacsúszott a hatodik pozícióba, behozhatatlan, 3 körös távolságra a dobogótól. Végül a záró etapban is volt egy 8,9 körös lövése, a 20 kísérletet így pontosan 200 körrel zárta, s 784 körrel lett hatodik.
"Alapvetően jó a hatodik hely, de a döntőbeli eredményem lehetett volna jobb is, mert tudok ennél többet is - nyilatkozta Csonka az MTI-nek. "Az volt a cél, hogy döntőbe jussak, ez sikerült, s persze annak is örülök, hogy az olimpiai faluban felkerülhetek a magyar dícsőségtáblára. Szerettem volna a másik számomban is döntőbe jutni, de így utólag úgy érzem, az az eredmény is plusz erőt adott a mostani versenyre. A döntőben volt egy 8,3-am, de szerencsére vagyok már annyira kiegyensúlyozott, hogy ez nem zökkent ki, mert lőttem utána 10,9-et is. A finálé ebből a szempontból más, mert az alapversenyben egy 8-assal ki lehet esni. Rossz volt, hogy erős volt a fény szemből, és sajnos az előkészületek során csak a táblát néztem és azt, hogy minden szükségest kikészítettem-e, de éppen a szemellenzőt nem, a szabályok alapján pedig azt már nem vihettem be utólag."
A számot Kim nyerte meg Csen előtt. A harmadik pedig Kosztevics lett.
Magyar női pisztolyos ezt megelőzően csupán egyszer lőhetett olimpiai döntőt: 1988-ban Ferencz Ágnes ugyanebben a számban lett ötödik. Női sportlövők 1984 óta szerepelnek az olimpián.
Eredmény:
női sportpisztoly 30+30 lövés, 25 m, olimpiai bajnok:
------------------------------------------------------
Kim Dzsang Mi (Koreai Köztársaság) 792,4 kör (alapverseny: 591 kör)
2. Csen Jing (Chen Ying, Kína) 791,4 (585)
3. Olena Kosztevics (Ukrajna) 788,6 (585)
...6. CSONKA ZSÓFIA 784 (584)

spi sgr scp sma

MTI 2012. augusztus 1., szerda 17:20

 

Olimpia-London2012
London 2012 - Csonka hatodik sportpisztolyban - FRISSÍTETT (új: részletek, végeredmény)

Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti:
London, 2012. augusztus 1., szerda (MTI) - Csonka Zsófia a hatodik helyen végzett a női sportpisztolyosok között a londoni olimpia szerdai versenynapján.

A pécsi lövő - aki vasárnap légpisztolyban 16. volt - a 30+30 lövéses alapverseny első, lassú felét 291 körrel a tizedik helyen zárta, a gyors szakaszban aztán nagyon szép sorozatokat produkált, s 293 kört ért el. Az 584 körös eredmény hatodik helyet ért a számára, innen várta a húsz lövéses nyolcas döntőt.
Az alapot olimpiai rekordot jelentő 591 körrel megnyerő dél-koreai Kim Dzsang Mi nagyon messze volt tőle, ám a második helyen álló thaiföldi Tanyaporn Prucksakorn csupán két körrel előzte meg. A harmadik helyen pedig hármas holtverseny alakult ki a címvédő kínai Csen Jing (Chen Ying), az orosz Kira Mozgalova és az ukrán Olena Kosztevics között, 585 körrel.
Csonka a finálé első öt kísérletéből 51,3 kört lőtt, ezzel egy helyet javított. A második sorozatban 50,6-ot ért el, amivel feljött a negyedik helyre. A dobogótól ekkor 1,6 körre volt, a finálé harmadik sorozatának második lövése azonban csak 8,3-ra sikerült, a szakasz pedig 48,4 körösre, így visszacsúszott a hatodik pozícióba, behozhatatlan, 3 körös távolságra a dobogótól. Végül a záró etapban is volt egy 8,9 körös lövése, a 20 kísérletet így pontosan 200 körrel zárta, s 784 körrel lett hatodik.
A számot Kim nyerte meg Csen előtt. A harmadik pedig Kosztevics lett.
Magyar női pisztolyos ezt megelőzően csupán egyszer lőhetett olimpiai döntőt: 1988-ban Ferencz Ágnes ugyanebben a számban lett ötödik. Női sportlövők 1984 óta szerepelnek az olimpián.
Eredmény:
női sportpisztoly 30+30 lövés, 25 m, olimpiai bajnok:
------------------------------------------------------
Kim Dzsang Mi (Koreai Köztársaság) 792,4 kör (alapverseny: 591 kör)
2. Csen Jing (Kína) 791,4 (585)
3. Olena Kosztevics (Ukrajna) 788,6 (585)
...6. CSONKA ZSÓFIA 784 (584)

spi scp sgr

MTI 2012. augusztus 1., szerda 17:13

 

Olimpia-London2012
London 2012 - Csonka hatodik sportpisztolyban

London, 2012. augusztus 1., szerda (MTI) - Csonka Zsófia a hatodik helyen végzett a női sportpisztolyosok között a londoni olimpia szerdai versenynapján.

A pécsi lövő az alapversenyből 584 körrel a hatodik pozícióban jutott be a fináléba, melyben a negyedik helyen is állt, de végül 200,0 körös döntőjével, 784 körös eredménnyel hatodik lett.
A magyar versenyző pályafutása harmadik olimpiáján szerepelt, s most először jutott döntőbe. Londonban a légpisztolyosok között a 16. lett.
 

Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Googleben is elől van? Mi megtaláltuk a megoldást: MAhonlap!

A nap képe

  • A háztáji program nyitányaként száz mázsa vetõburgonyát adott át a helyieknek Szabó Csaba miniszteri biztos.
  • Orbán Viktor a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét fogadta
  • Vasúti személykocsi prototípusát mutatták be Szolnokon
  • A Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna csütörtöki sajtótájékoztatója. (Fotó: Pelsõczy Csaba)
  • Rendkívüli segítséget kapnak a Biztos Kezdet Gyerekházak hiánypótló programjaik fenntarthatósága érdekében – jelentette be Kovács Zoltán
  • Orbán Viktor fogadta az indonéz elnököt. (Fotó: Botár Gergely)
  • Csúcstechnológia várja a betegeket a 11 milliárd forintból felújított gyõri Petz Aladár kórházban. (Fotó: Árvai Károly)
Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu