2018. június 19.,
Gyárfás napja

Balikó Tamás nevét veszi fel Vajszló művelődési háza

2016-05-30 08:17:54 - Baranyanet - MTI

Balikó Tamás nevét veszi fel Vajszló művelődési háza: a vasárnap esti névadó ünnepségen a 2014-ben elhunyt pécsi színművészre, rendezőre, színházigazgatóra emlékeznek kollégái, barátai a baranyai nagyközségben.

Horváth István, Vajszló polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Pécsi Nemzeti Színház egykori igazgatója 2005-ben költözött az ormánsági nagyközség és Páprád között található birtokára. "Onnantól kezdve a helyi közösség meghatározó, szeretett tagja lett, identitása részévé vált a nagyközség" - idézte fel, hozzátéve: a vajszlói képviselő-testület egy emberként támogatta, hogy Balikó Tamás nevét vegye fel a művelődési ház.

A 19 órakor kezdődő eseményen Horváth István és Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi ügyvezető igazgatója emlékezik majd a karizmatikus színházi emberre és barátra.
Az ünnepi gálaműsorban Bánky Gábor, Bókai Zoltán, Füsti Molnár Éva, Götz Attila, Györfi Anna, Köles Ferenc, Németh János, Stenczer Béla, Stubendek Katalin és Vermes Tímea, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, továbbá Lovas Rozi, a Pesti Magyar Színház és Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház művésze tiszteleg egy-egy produkcióval Balikó Tamás emléke előtt.
Balikó Tamás 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész, 1990-ben rendezői szakán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1987-től a Vígszínház, a Játékszín, a Szegedi Nemzeti Színház és a Madách Színház tagja volt. Cserhalmi Györggyel 1991-ben megalapította a Labdatér Teátrumot.

A művész 1993-tól 2011-ig a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójaként tevékenykedett, de pályafutása során volt művészeti tanácsadó a budapesti Nemzeti Színháznál és magántanár a Kaposvári Egyetemen. A halála előtti években szabadúszó színészként, rendezőként dolgozott.

Balikó Tamás rendezéseit határozott elképzelés, biztos színészvezetés jellemezte. Főbb rendezései közé tartozott Nádas Péter Takarítás, Eugene ONeill Utazás az éjszakába, Agatha Christie A vád tanúja, David Mamet Floridai öröklakás eladó, Gioachino Rossini A sevillai borbély, Arthur Miller Az ügynök halála és Leonard Bernstein West Side Story című darabja.

Horváth István az MTI kérdésére elmondta, hogy Vajszló művelődési házát az 1980-as évek közepén alakították ki egy egykori magtárépület bővítésével, és rendszeresen tartanak benne - egyebek mellett - színházi előadásokat is, a Pécsi Harmadik Színház társulata például visszatérő vendége az intézménynek.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera