2018. október 17.,
Hedvig napja

Az év végére elkészülhet a 28 hektáros magyarszéki záportározó

2018-01-24 08:45:04 - Baranyanet - MTI

A tervek szerint az év végére elkészül a Baranya megyei Magyarszéknél épülő, 28 hektár állandó vízfelületű, elsősorban árvízvédelmi célú záportározó - tudatta kedden a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel.

A több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós forrásból megvalósuló beruházásról azt írták: a Baranya-csatorna mentén tervezett beruházás első lépéseként egy vízrajzi mérőműtárgy készült el tavaly júniusban.

A közlés szerint a tározó melletti vízfolyás mederrendezésén jelenleg dolgoznak. A tározótér területének előkészítése befejeződött, a tereprendezés tavasszal kezdődhet. A záportározó a terveknek megfelelően az év végére készül el - emelték ki.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábban az MTI-vel közölte: a fejlesztés a Baranya-csatornán levonuló árvízi vízhozamok csökkentését és a Kaszánya-patakon érkező árvizek visszatartását szolgálja. A létesítmény aszályos időszakokban vízpótlásra is használható - jelezték akkor, arra is utalva, hogy a tározó horgászati hasznosítása is lehetséges.

A Baranya-csatorna vízgyűjtőjének vízfolyásai mentén különösen nagy károkat okoztak a 2010. májusi és júniusi esőzésekből kialakult árhullámok.

A tározó vízfelülete üzemvízszinten 28 hektár, árvíz esetén 54 hektár nagyságú lesz. A projekt keretében Magyarhertelenden a Baranya-csatorna felső, dombvidéki vízgyűjtőjének lefolyási viszonyait rögzítő vízrajzi mérőállomás is épül.

Vissza a főoldalra

Pécsi webkamera