Bezár

2012. február 23., Alfréd napja

Pécs, -3 fok, derült

Átfogó vizsgálat a Malévnál

2012-01-27 12:17:25 - Baranyanet

Az állam számára különösen káros konstrukciók, offshore szálak, strómanok, jogi szabálytalanságok jellemezték a nemzeti légitársaság privatizációját és visszavásárlását is - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A kormánybiztos elmondta, a nemzeti szimbólumnak is tekinthető légitársaság 2007-es eladását és 2010-es visszavásárlását fél éven keresztül vizsgálta. A vizsgálat megállapította, hogy a szocialista kormányok kényszerpályára sodorták a Malévot, a társaság jelenlegi helyzetében nehezen látható kiút - húzta alá Budai Gyula.

A vizsgálati jelentés tartalmazza azt is, hogy az előző kormányok az Európai Unió szabályainak nem megfelelően nyújtottak állami támogatást a Malévnak, ezt az Európai Bizottság január elején meghozott határozata is megerősítette. A 2007-ben és 2010-ben adott jogellenes finanszírozás miatt 70 és 100 milliárd forint közötti összeget kell visszafizetnie a Malévnak - tette hozzá.

A jog nem tudása nem mentesít senkit

Budai Gyula aláhúzta: a szocialista kormányok szándékosan szegték meg a nehéz helyzetben lévő állami vállalatok támogatására vonatkozó uniós irányelveket. Ezek közül a kormánybiztos kiemelte, hogy jog szerint semmilyen magánforrás nem járulhatott volna hozzá a Malév támogatásához, a 2007-es privatizációjakor mégis ezt történt. 2010-ben, amikor a Bajnai-kormány visszavásárolta a Malévet, szintén megszegték ezt a normát.

 

A jog nem tudása nem mentesít senkit, az akkori pénzügyminisztereknek tisztában kellett volna lenni döntéseik következményeivel - mondta Budai Gyula.

A Malév csak rosszul járhatott

Budai Gyula ismertette a privatizáció és a reprivatizáció hátterét. A 2007-es magánosításkor egy olyan részvénytársaságnak adták el a Malévot, amit erre a célra hoztak létre, közvetlen tulajdonosai pedig szintén strómanok. Példaként említette, hogy a cégnek 200 millió forint volt az alaptőkéje, pedig vállalta, hogy tőkét emel a Malévban 14 milliárd forint értékben. Offshore cégeken keresztül a szálak egy orosz befektetőhöz és egy orosz bankhoz vezettek - folytatta a kormánybiztos. Bonyolult garancia és viszontgarancia ügyletekkel elérték, hogy a Malév gyakorlatilag saját magát finanszírozta meg. Az állam számára ennyire rossz konstrukció 20 év alatt nem született - jelentette ki Budai Gyula.

Reprivatizáció, rossz kilátások, feljelentés

2010-re a Malév újra nehéz helyzetbe került, a Bajnai-kormány úgy döntött, hogy visszavásárolja a társaság többségi tulajdonrészét. A 95 százalékos állami részvénycsomag mellett viszont 5 százalékos kisebbségi tulajdonosként maradt a cégnél az orosz befektető, ráadásul olyan konstrukció mellett, hogy érdemben befolyásolni tudja a Malév üzletmenetét.

A Malév a működőképessége határára érkezett, az előző kormányok okozta csapdahelyzet miatt nehezen látható a kiút, a cég kényszerpályán mozog. Állami támogatás a bizottsági döntés miatt többé már nem nyújtható, szakmai befektető pedig nem jelentkezik ilyen feltételek mellett, ahol a kisebbségi tulajdonos meg tudja akadályozni a fejlesztéseket.

Budai Gyula bejelentette: a szándékos szabálytalanságok miatt öt büntetőfeljelentést tett a Központi Nyomozó Ügyészségen.

A részletes dokumentáció megtekinthető az elszámoltatási- és korrupcióellenes kormánybiztos honlapján.

(kormany
 


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Varga Nóra állatgondozó magához öleli a Nyíregyházi Állatparkból érkezett két és fél hónapos hím oroszlánkölyköt a Pécsi Akvárium és Terráriumban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 07.30 -  08.15   Pécs, Verseny u. 2. sz.
  • 08.30 - 09.30   Pécs Siklósi út Temet? déli bejárata
  • 09.45 -  10.30   Pécs Bacsó B. út
  • 10.45 -  11.30   5806-os út Keszüi Faiskola (60km/h) Pécs felé
  • 12.45 - 13.30   6. sz. fkl. út Pécs-Hird,              
  • 13.45 - 14.45   6-os fkl. út 192 km szelvény
  • 15.00 -  16.30   Pécs, 66-os út 5 + 800 km szelvény
  • 16.45 -  17.45   Pécs, Komlói út - K?rös utca keresztez?dése
  • 18.00 -  18.45   Pécs, Palahegyi út - Koksz u. keresztez?dés
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu