Telephelyfejlesztések a Dél-Dunántúlon
2012-01-25 14:37:28 - Baranyanet87 pályázó fejlesztheti telephelyét az Új Széchenyi Terv segítségével. A Dél-Dunántúli Operatív Program telephelyfejlesztést célzó pályázata által 637 új munkahely jön létre a dél-dunántúli régióban. Összesen 4,2 milliárd forintot ítéltek meg a sikeres pályázóknak.
A napokban született döntés a Dél-Dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés” című kiírására beérkezett pályázatok körében.
A pályázati felhívásra jellemző volt a megnövekedett pályázási kedv: összesen 150 pályázat érkezett be a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, mintegy 7,3 milliárd forint támogatási igénnyel.
A pályázati kiírás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztése volt. Két részcél keretében nyújthattak be pályázatot a vállalkozások: építési jellegű beruházások megvalósítására és a mikrovállalkozások bértámogatására.
A felhívás megjelenésével több mint 2 milliárd forint forrás került meghirdetésre, azonban a beérkezett pályázatok magas számára való tekintettel további forrásátcsoportosításra került sor, melynek köszönhetően végül 4,2 milliárd forint került megítélésre 87 pályázónak. A támogatott vállalkozások összesen 637 új munkahely teremtését és 2648 munkahely megtartását vállalták régiós szinten. Így az Új Széchenyi Terv segítségével javul a régió foglalkoztatási helyzete.
A hatékonyabbá és gyorsabbá vált pályázati rendszernek köszönhetően a nyertes vállalkozások hamarosan megkötik Támogatási Szerződéseiket.


RSS






A nap képe



Érdekességek, képgalériák


