Bezár

2012. február 23., Alfréd napja

Pécs, -3 fok, derült

PTE: nem lesz olyan jelentős a veszteség

2012-01-23 08:34:28 - Baranyanet - MTI

A Pécsi Tudományegyetemen mintegy négyszázzal-ötszázzal lehet kevesebb az előző évinél 2012-ben az államilag finanszírozott képzésben részt vevők száma a pénteken közzétett intézményi keretszámok fényében.

Az egyetemi vezető azt mondta: a megismert intézményi keretszámok fényében, ha a papírforma érvényesül, nem lesz olyan jelentős a PTE vesztesége. Így Lengvárszky Attila számításai szerint mintegy négyszázzal-ötszázzal csökken az államilag finanszírozott helyek száma az intézményben az új keretszámok ismeretében. Az oktatási igazgató közölte, mindenképpen veszteségként élik meg, hogy a jogi képzésben nincs államilag finanszírozott hely.

Említést tett arról: a fővárosi intézmények előnye jelentős e téren. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2011-ben is ötvennél kevesebb hallgatót vettek fel a hagyományos, államilag dotált jogi képzésekre. Azt mondta, bízik abban, hogy a magas színvonalú költségtérítéses jogi képzés kompenzálni tudja majd a mostani veszteséget. Kitért arra, hogy a közgazdaságtudományi képzések területén is jelentős a veszteség, hiszen itt csak tíz hallgató juthat be a finanszírozott képzésre. Lengvárszky Attila szerint ugyanakkor a mesterképzésekre kapott helyek kompenzálhatják ezt.

"Az orvosképzésre ötvennel többen juthatnak be, mint tavaly, impozáns az egészségtudományi karon és az informatika terén felvehetők száma, s nem vagyok benne biztos, hogy a műszaki és természettudományi képzésekre adott keretet képesek leszünk betölteni” – mondta az oktatási igazgató a bőséges hellyel rendelkező képzésekről. Ez utóbbival kapcsolatban az okok között említette, hogy a megemelt pontszámok miatt sokan lemaradhatnak a finanszírozott helyekről.


A pénteken közzétett adatok szerint a Pécsi Tudományegyetem teljes állami kerete 2300 lesz, ebből 620 hely jut az orvosi, 340 az informatikus, 460 a természettudományos képzésre, a részösztöndíjasok száma 1125.

A felsőoktatási felvételi keretszámok intézményi bontásban

Az alapképzésben teljes támogatással az agrár szakokon 1300-an, a bölcsészképzésben 2700-an, a gazdaságtudományi képzésben 250-en, az informatikai képzésben 3600-an, a jogi képzésben 200-an, a műszaki területen 8160-an, a művészeti területen 740-en, a művészetközvetítésben 350-en tanulhatnak. Az orvostudományi képzésekben 2800-an, a pedagógusképzésben 1600-an, a sporttudományokban 450-en, a társadalomtudományokban 1000-en, a természettudományokban 4000-en mélyülhetnek el.

A részösztöndíjasok közül az agrárképzésben 100-an, az informatikai képzésben 4600-an, a műszaki képzésben 7600-an, az orvostudományi képzésben 100-an, a természettudományos képzésben 3150-en tanulhatnak.

Jogot például teljes támogatással Miskolcon, Pécsett és Szegeden lehet tanulni, míg résztámogatással 50-50 hallgató a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem folytathat tanulmányokat.

Intézményekre lebontva a Budapesti Corvinus Egyetemen összesen 625 állami hely lesz, ebből az agrárképzésben 300, a gazdaságtudományok terén 75, az informatikai képzésben 100. Részösztöndíjjal 200-an tanulhatnak majd.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2730 teljes állami helyet kapott - ebből a műszaki terület 2200, az informatika 400, a gazdaságtudományok 30 helyet -, részben állami támogatással 2725-en folytathatnak tanulmányokat.

A Debreceni Egyetem keretszáma 2660, ebből az agrárképzés 150, a bölcsészet 250, a műszaki képzés 570, az orvosképzés 640, a természettudományok 550 helyet kaptak. Részösztöndíjjal 1350-en tanulhatnak, ebből 440-en természettudományos képzésekben.

Az ELTE-n 3410 állami hely van, ebből a bölcsészeknek 1050, az informatikának 4000, a pedagógusképzésre 530, a természettudományokra 1140 hely jutott. A résztámogatás 1400 helynek jár, ebből az informatika 500, a természettudományok 900, a jogi képzés 50 helyet jelent.

A Miskolci Egyetem teljes kerete 1100, ebből 500 a műszaki, a részkeret 720 hallgató.

A Nyugat-magyarországi Egyetem teljes kerete szintén 1100, ebből 220 az agrárképzési, 210 a pedagógusi, 200 a természettudományos keretszám, részösztöndíjjal 380-an tanulhatnak.

Az Óbudai Egyetemen 1940 teljes állami támogatású hallgató lesz, ebből 1620-an műszaki vonalon tanulhatnak, részösztöndíjjal 1970 diákot lehet felvenni, ebből 1550 a műszaki.

A Pécsi Tudományegyetem teljes állami kerete 2300, ebből 620 az orvosi, 340 az informatikus és 460 a természettudományos képzésben részt vevő hallgató, a részösztöndíjasok száma 1125 lesz.

A Semmelweis Egyetem 1085 állami ösztöndíjat kapott és további 740 helyet egységes, osztatlan képzésben teljes támogatással.

A Szegedi Tudományegyetem 2495 hallgatót vehet fel teljes támogatással, közülük 900 természettudományos, 230 orvosi képzésben vehet részt, 90 helyet kaptak a jogi, 270-et az informatikai területekre. A részösztöndíjasok száma 1235.


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Varga Nóra állatgondozó magához öleli a Nyíregyházi Állatparkból érkezett két és fél hónapos hím oroszlánkölyköt a Pécsi Akvárium és Terráriumban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 07.30 -  08.15   Pécs, Verseny u. 2. sz.
  • 08.30 - 09.30   Pécs Siklósi út Temet? déli bejárata
  • 09.45 -  10.30   Pécs Bacsó B. út
  • 10.45 -  11.30   5806-os út Keszüi Faiskola (60km/h) Pécs felé
  • 12.45 - 13.30   6. sz. fkl. út Pécs-Hird,              
  • 13.45 - 14.45   6-os fkl. út 192 km szelvény
  • 15.00 -  16.30   Pécs, 66-os út 5 + 800 km szelvény
  • 16.45 -  17.45   Pécs, Komlói út - K?rös utca keresztez?dése
  • 18.00 -  18.45   Pécs, Palahegyi út - Koksz u. keresztez?dés
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu