Bezár

2012. február 23., Alfréd napja

Pécs, -3 fok, derült

A magyar kultúra napja a Zsolnayban

2012-01-20 15:00:24 - Baranyanet

Az EKF projekt keretében megvalósított Zsolnay Kulturális Negyed egyik új épületében várják a pécsieket a magyar kultúra napján, de több baranyai városban is megemlékeznek az eseményről.


A szombati programok szervezője a Pécsi Kulturális Központ, a helyszín pedig a Zsolnay Kulturális Negyed egyik nemrég átadott épülete, az E78. A programok 21-én 17 órakor kezdődnek. A gyermekeket játszó- és táncház várja a kulturális negyedben, majd a felnőttek a Szabadon választott kötelező irodalom című programon vehetnek részt, amelyen Tóth Károly és Mihalik Zsolt irodalmár tart interaktív beszélgetést József Attiláról. 19 órától a folklóré a főszerep: először a Babra zenekar játszik, majd a Köztársaság Bandája lép fel Elhúzza azt Sejeha! című műsorával, végül táncház lesz. Másik helyszínen, a pécsi Szivárvány Gyermekházban már pénteken egész nap zajlanak a programok: pécsi kötődésű neves tudósok, művészek tartanak interaktív foglalkozásokat, játékos vetélkedőket gyermekeknek a régészet, az építőművészet, a népművészet és a botanika területén. A programon általános iskolás csoportok vehetnek részt, és egyebek mellett a régészet eszközeivel, baranyai népmesékkel, farsangi hagyományokkal ismerkedhetnek, de készíthetnek giroszkópot és agyagplasztikát is. Pécsváradon január 23-án emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról a Fülep Lajos Művelődési Központban. Az esemény alkalmából népdaléneklési versenyt rendeznek, az ünnepségen ezek díjait is átadják. Szigetváron a zeneiskola hangversenyterme ad otthont a kultúranapi ünnepnek, január 23-án este 17.30 órától. Az eseményen fellépnek az intézmény tanárai és a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei.

 

MTI


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Varga Nóra állatgondozó magához öleli a Nyíregyházi Állatparkból érkezett két és fél hónapos hím oroszlánkölyköt a Pécsi Akvárium és Terráriumban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 07.30 -  08.15   Pécs, Verseny u. 2. sz.
  • 08.30 - 09.30   Pécs Siklósi út Temet? déli bejárata
  • 09.45 -  10.30   Pécs Bacsó B. út
  • 10.45 -  11.30   5806-os út Keszüi Faiskola (60km/h) Pécs felé
  • 12.45 - 13.30   6. sz. fkl. út Pécs-Hird,              
  • 13.45 - 14.45   6-os fkl. út 192 km szelvény
  • 15.00 -  16.30   Pécs, 66-os út 5 + 800 km szelvény
  • 16.45 -  17.45   Pécs, Komlói út - K?rös utca keresztez?dése
  • 18.00 -  18.45   Pécs, Palahegyi út - Koksz u. keresztez?dés
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu