Megújulnak az IMS technológiával épült iskolák
2010-09-03 15:39:26 - BaranyanetA 2010. szeptember 3-án a Pécsi Városházán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy belátható közelségbe került az IMS technológiával készült, pécsi általános iskolák felújítása.
Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere, Bognár László, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke és Kővári János, országgyűlési képviselő megerősítette, hogy pályázati pénzforrás segítségével hamarosan megkezdődik az épületek felújítása.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Dél-Dunántúli Operatív Program „Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” című pályázati kiírásra nyújtotta be a „Megyervárosi Iskolaközpont fejlesztése” című projektet, amely a 2010. július 22-ei döntés értelmében az első fordulóban eredményesen szerepelt. A pályázat az IMS-típusú Megyervárosi Iskola Árpád fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája és a Testvérvárosok Terei Általános Iskola épületeinek felújítását és az oktatás fejlesztését tartalmazza.
2010. szeptember 3-án Nagy Csabának, Pécs alpolgármesterének vezetésével a városi önkormányzat tárgyalódelegációja a pályázat második fordulójára való felkészülés egyes lépéseit és határidejét egyeztette a közreműködő szervezetnél, a VÁTI Nonprofit Kft.-nél. Az egyeztetés végén mindkét fél aláírta a körülbelül fél éves projektfejlesztési időszakot felölelő, határidőket tartalmazó dokumentumot.
A fejlesztési időszakot követően adja be Pécs az elkészült dokumentációt a második fordulóra, melynek elfogadása után elkezdődhet a megvalósítás, aminek maximális időtartama 24 hónap lehet. A tervezett megvalósítás 2011. március – 2013. március közötti időszakra esik. A projekt összesen 1,334 milliárd Ft-ba kerül, ebből a támogatás összege 600 millió Ft.
A tervek szerint a projekt megvalósítása akkor kezdődik, amikor a szintén a Megyervárosi Iskolához tartozó, két éve üresen álló Illyés Gyula Általános Iskola épülete elkészült. Ezen felújítás megvalósítására a Környezet és Energia Operatív Program forrásaira nyújtott be pályázatot Pécs, de a pályázat elbírálásáról még hivatalos értesítés nem érkezett a Városházára.
A gyerekek költöztetésének, valamint az épületek kiürítésének ütemterve jelenleg készül. A pályázat keretében felújítandó másik két iskola esetében a tervek szerint a Testvérvárosok Terei Általános Iskola felújítása 2011. júniusában kezdődne, a visszaköltözésre 2012. januárjában lehet számítani, míg az Árpád fejedelem Általános Iskola és Gimnázium felújítása 2012. áprilisában kezdődne, és 2013. januárjában vehetnék újra birtokba a megerősített épületet a tanulók.
Polgármesteri Kabinet
2010. 09. 03.


RSS






A nap képe




Érdekességek, képgalériák


