Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -11 fok, havazás

Megújúlt a Városháza

2010-09-01 10:52:10 - Baranyanet

"A Városháza nem a politikusoké, hanem a pécsieké. Ezért őket kell szolgálnia" - mondta tavaly, még az időközi választás során Páva Zsolt. Pécs polgármesterének és az új városvezetésnek határozott célja volt, hogy a Hivatalt úgy alakítsák át, hogy az a pécsieknek a lehető legkényelmesebb legyen, azt érezzék, hogy méltó körülmények között fogadják őket az ügyintézők.

Ennek a folyamatnak az egyik része – a jelenleg is tartó – úgynevezett elégedettségi vizsgálat, amikor a pécsiek kérdőívek segítségével mondhatnak véleményt az ügyintézésről, a másik része pedig a Városháza fogadó terének átalakítása.

A Polgármesteri Hivatal előtere több szempontból is megújult, immár Európa Kulturális Fővárosához méltó körülmények között fogadja a betérőket.

Az épületbe hatalmas, fotocellás ajtón keresztül lehet bejutni. Az előtérben egy igényesen kialakított, 5 méter széles, sötétbarna színű recepció fogadja a pécsieket, amelyet Pécs címere díszít. A pultot díszes lépcsőkön, illetve a mozgássérültek számára akadálymentesített rámpán lehet megközelíteni. A recepció mindkét oldalán falburkolatba süllyesztett, erősített üveggel védett fülkéket alakítottak ki, ahol pécsi Zsolnay műtárgyak láthatóak. A falakat újra festették, illetve új, júra-mészkő burkolatot kapott a padló is. Ezek egyik érdekessége, hogy a kvarcerekkel díszített kövezeten több millió éves fosziliák nyomai is láthatóak.

A fogadóteret korszerű, energiatakarékos, halogén világítás-technikával szerelték fel, korszerűsítették a fűtési rendszert is, többek között egy infra-fűtőszőnyeg szolgáltatja a meleget a téli hidegben. A bejárati ajtó felett légfüggönyt is felszereltek, amelynek az a funkciója, hogy megakadályozza a hideg levegő beáramlását az épületbe.

További újítás, hogy a pécsi polgárok egyedi kárpitos fotelekben várakozhatnak az előtérben, amelyet mesteri makro-fotók is díszítenek.

Felújították a Városháza míves kapuját is, amelyhez egyedi, kovácsoltvas kulcs is készült – eddig ugyanis Pécsnek nem volt Város-Kulcsa. Hivatalosan most ennek átvételével nyitotta meg kapuit a pécsi Polgármesteri Hivatal.

Az átalakításban számos cég és több, mint 50 ember vett részt, a munkálatok csaknem 8 hétig tartottak és 11 millió forintba kerültek.
 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu