Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -11 fok, havazás

Koncertet ad Pécsett a Rajkó Zenekar

2010-08-23 09:34:38 - Baranyanet

Augusztus 28-án 20 órakor a Baranya Megyei Önkormányzat Papnövelde utcai dísztermében ad koncertet a Rajkó Zenekar. A program a Pécs2010 Euraópa Kulturális Fővárosa program keretében valósul meg, hiszen tökéletesen illeszkedik a baranyai megyeszékhely A határtalan város című pályázatának szellemiségéhez, amely soknemzetiségű városnak definiálta Pécset.

Az esemény szervezője a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület. „Úgy tűnik, teltházas lesz a koncert, de még kaphatók rá jegyek a Rácz Aladár Közösségi Házban” – mondta a civil szervezet vezetője, Kosztics István.

A programgazdától megtudtuk: az érdeklődők köre rendkívül széles, gyakorlatilag minden korosztály képviselteti magát benne. Az elmúlt időszakban sokan vettek jegyet a koncertre, ami Kosztics István szerint részben annak is köszönhető, hogy sokan nem jutottak be a Száztagú Cigányzenekar koncertjére. „A különbség a két együttes között csupán a létszámban keresendő, a megyei önkormányzat dísztermében mintegy harmincan lépnek fel” – magyarázta Kosztics. „Sokan azt hiszik, hogy a Rajkó egy gyerekekből, fiatalokból álló zenekar, pedig erről ma már szó sincs. Több mint ötven éve működik, felnőtt, profi zenészek alkotják.”

A Rajkó Zenekart 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester hozta létre. Céljuk akkor az volt, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain élő roma fiatalok számára lehetőséget teremtsen a cigányzene hagyományainak ápolására, továbbfejlesztésére, azaz a tanulásra. Elképzelésük az volt, hogy a cigányzenét a kocsmai muzsikálás színteréről a világ nagy színpadjaira juttassa el. Ma már tudjuk: az akkor még szinte teljesen elérhetetlennek tűnő cél megvalósult. A Rajkó Zenekar az elmúlt öt évtizedben több, mint száz országban képviselte a magyar cigányság zenei kultúráját. A tehetséggondozás terén is nagyot alkottak a Rajkó mesterei: több ezer fiatal művész került ki az együttesből. Mostanáig számos hanghordozó jutott el sok százezer hallgatóhoz, a Rajkó pedig régóta befutott koncertzenekarnak számít.
 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu