Révész Mária miniszteri megbízottként segíti Pécset
2010-08-17 11:08:01 - BaranyanetRévész Mária, a Fidesz Pécsi Csoportjának elnöke a mai elnökségi ülésen hivatalosan is bejelentette, lemond elnöki tisztségéről és nem indul az őszi önkormányzati választásokon sem. A ciklus végéig természetesen ellátja képviselői, elnöki és frakcióvezetői feladatait.
Révész Mária hosszú évek óta volt Pécs képviselője, tisztségviselője, ami nagyon megtisztelő feladat volt számára. 2010. júniusában a pécsi Fidesz csoport további bizalmáról biztosította, és jelölte az egyéni körzetben való indulásra, valamint a lista második helyére. Időközben azonban felkérést kapott arra, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában politikai főtanácsadóként segítse a Miniszter és a Parlamenti Államtitkár munkáját.
Révész Mária hangsúlyozta, Pécsről való távozása nem jelent elszakadást a várostól, barátaitól, ismerőseitől, akiktől eddigi képviselői munkájához, a kampányokhoz nagyon sok segítséget, bátorítást kapott. Ezúton is köszönetet mind mindazoknak, akik bármilyen módon eddigi munkájában segítségére voltak.
- Nem kevés gondolkodás után igent mondtam a felkérésre, mert a feladat csak köztisztviselőként látható el. Ezért úgy döntöttem, hogy még a kampány megkezdése előtt visszalépek, az október 3-i önkormányzati választásokon ezért nem indulok – mondta Révész Mária. - A felkérés megtisztelő volt, de sokkal fontosabb ennél, hogy úgy gondolom, a jövőben hatékonyabban tudom képviselni a város érdekeit a minisztériumban. Feladataim közé tartozik majd többek között, hogy segítsem a pécsi kulturális intézmények további magas szintű működtetését. A lehetőségeimhez képest igyekszem a lehető legtöbb időt itthon tölteni, a kulturális élet folyamataiba bekapcsolódni. Mert Pécs továbbra is az otthonom marad – mondta.
Révész Mária tanár, történész. A város 19-20. századi történetének témakörében végzett kutatásokat, mely tárgyban több tanulmánya és könyve is megjelent. 1990-től képviseli az önkormányzatban a 12-es számú választókerület lakóit. 1991-1994-ig az MDF-KDNP-FKGP frakció vezetője, 1994 és 1998 között Pécs város alpolgármestere, 1998-ban pécsi országgyűlési képviselő jelöltje volt. 2000-től 2002-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában dolgozott, a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóságának főigazgató-helyetteseként. 2003-től a parlamenti Fidesz Frakció Kulturális Kabinetjének szakértője. 2003-ban részt vett a Fidesz szövetséggé alakításának előkészítésében. 2006-tól ismét önkormányzati képviselő, 12 övk-ban választották meg. 2006 októbertől a Fidesz-KDNP frakció frakcióvezetője. 2006. június 4-én választották a Fidesz Pécs Városi Szervezete elnökévé.
A Fidesz pécsi elnöksége és tagsága Révész Máriának megköszönve munkáját, gratulál az elnök asszonynak, és örömét fejezi ki, hogy az országos közéletben Pécsért munkálkodó szakemberek száma tovább bővül.


RSS






A nap képe




Érdekességek, képgalériák


