Mediterrán Hangulatok Fesztiválja
2010-08-17 08:43:14 - BaranyanetTíz éve már, hogy Pécs a "mediterrán hangulatok városa" állandó jelzővel gazdagodott. A mediterrán hangulatokat ünneplendő a Pécsi Ifjúsági Központ idén is megszervezi az augusztusi államalapításhoz kapcsolódó rendezvénysorozatát, mely idén, méltóképpen, a megújult Széchenyi téren kap helyet.

A vigadalom négy napon át tart, s közben benépesül a tér képző- és iparművészekkel, harmincegy sátorban árulják portékáikat. Ételről és italról három kitelepülő vendéglátó, hat borosgazda és két pálinkafőző gondoskodik.
A gasztronómia örömei mellett a színpadon és a téren huszonöt különböző produkció és esemény kap helyet. Kezdve a délutáni játszóházaktól-, gyermekprogramoktól; zenés, táncos produkciókon át; egészen a kenyérszentelés és az államalapítás emelkedett ünnepéig színes programok kavalkádja található meg rendezvényünk repertoárjában.
Idén második alkalommal a nemzetközi fúvószenekari találkozó is a Mediterrán Hangulatok Fesztiváljával egy időben megrendezésre kerül az V. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. Melynek egyes programjai, így a huszadikai térzene a Széchényi tér programjai közé sorolódnak. Idén nyolc együttes – négy magyar és négy külhoni – játszanak együtt, hogy feledhetetlen élményt és hangzást hozzanak Pécs belvárosába.
Reméljük, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a Széchenyi tér ismét megtelik nyüzsgő, a programokra kíváncsi forgataggal. Bízunk bene, hogy a tér megnövekedett felülete naponta ötezer látogató befogadását is lehetővé teszi majd, hogy minél többen részesedhessenek a Mediterrán Hangulatok Fesztiváljából. A tűző nap ellen védekezésül számos napernyővel készülünk, s rossz idő esetén az esti rendezvények az Ifjúsági Házban kerülnek megrendezésre.


RSS






A nap képe




Érdekességek, képgalériák


