Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -11 fok, havazás

Előzetesben a kertvárosi fosztogatók

2010-08-06 14:53:33 - Baranyanet

A Pécsi Rendőrkapitányság Kertvárosi Rendőrőrsének nyomozói több bűncselekmény sorozat végére tettek pontot, amikor július végén őrizetbe vettek két fiatal (22 és 23 éves) férfit.

Egyiküket júliusban saját édesanyja jelentette fel, mivel ellopott tőle egy értékes ékszert. A nyomozók a zálogházakat járva mindenütt megmutatták a fiú fényképét, amit az egyik üzletben felismertek, de nem azért, mert oda adta be az édesanyja ékszerét, hanem, mert több ízben látták együtt egy másik fiúval, aki abból a zálogházból korábban egy több százezer forint értékű nyakláncot lopott el.

A két fiú nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Ahogy arról korábban már hírt adtunk, májusban öt virágárusító pavilon kifosztása, és legalább tíz gépkocsifeltörés miatt indult büntetőeljárás ellenük, ez azonban nem tartotta vissza őket további bűncselekmények elkövetésétől. Szabadlábon védekeztek, így lehetőségük volt az említett ékszerlopások, valamint a rendőrség adatai szerint még legalább 6 gépkocsifeltörés elkövetésére, melyekre az eljárás során foganatosított kihallgatások jól megválasztott taktikájának köszönhetően derült fény.

Néhány hónappal ezelőtt nagy felháborodást keltett a véradó állomáson elhelyezett adománygömb kifosztása, melyet szintén ők követtek el, de az egyik fiú számlájára féltucat bolti lopás is írható még.

Mindezekre tekintettel a rendőrség javaslatára az őrizetbe vett elkövetőket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, az eljárás végén pedig jó esélyük van néhány év börtönbüntetés letöltésére.
 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu