Bezár

2012. február 09., Abigél, Alex napja

Pécs, -10 fok, közepesen felhős

A diákok háromnegyede nyert felvételt a felsőoktatásba

2010-07-23 08:37:21 - Baranyanet

A maximum 480-as ponthatárt idén sem kellett egyetlen szakon sem elérni, és az előző évekhez hasonlóan ismét megőrizte vezető pozícióját 462 ponttal a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakja.

A ponthatárok kihirdetését követően elkönyvelhető, hogy a közel 97 ezer felvételt nyert hallgatói létszámmal idén többen kerültek be felsőoktatási intézménybe, mégis tízezerrel több jelentkezőnek kell várni legalább a pótfelvételiig, hogy újra próbálkozhasson.

2010-ben is a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakja került a lista élére, ezt követte szintén a BCE nemzetközi tanulmányok szakja 461-es ponthatárral. A Corvinus gazdálkodás és menedzsment alapszakán 453 pont kellett a bejutáshoz, de a pénzügy és számvitel szakon is 448 pontos teljesítmény kellett. Aki a SOTE orvos képzésére szeretett volna bejutni 434 pontra volt szüksége, a Pécsi Tudományegyetemre 418, Szegedre és Debrecenbe is 419 pont kellett az államilag támogatott képzésekre, de hasonlóan magas volt a mérce az ELTE jogi karán (426), valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás (418) szakjain is. Azok a felvételizők, akik a pszichológia szakot célozták meg átlagosan 444 és 449 közötti pontokat kellett elérniük, így az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen egyaránt a legmagasabb 449 pont, még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 446, a Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és Szegedi Tudományegyetemen 444 húzták meg a ponthatárokat.

Ez alkalommal sem hirdettek meg a 480 pontot egyetlen intézményben sem, de több népszerű szakon is 400 felett állapították meg a ponthatárt, így például a kommunikáció és médiatudomány szakra – amely idén visszacsúszott az élmezőnyből a nyolcadik helyre – is 401-452 pont kellett a bekerüléshez. Összesen 385 olyan szak létezik, ahol 400 pont fölötti eredményeket kellett elérniük a diákoknak. Számos intézményben azonban elegendő volt a 300 pont alatti teljesítmény is, közel 1400 szak esetében.

Ebben a tanévben összesen 56 ezer államilag finanszírozott helyet biztosítottak a felvételizőknek, ezzel szemben a meghirdetett képzések száma a tavalyi 5753-ról 7439-ra nőtt, és ugyanez jellemző az összjelentkezői létszámra is, ami 2010-ben 13 ezerrel emelkedett. Alapképzésre több mint 93 ezren, egységes, osztatlan képzésre mintegy 11 ezren, felsőfokú szakképzésre több mint 7700-an, mesterképzésre mintegy 23.500-an jelentkeztek.

Abban az esetben, ha valaki nem járt szerencsével, és nem jutott be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, előreláthatólag 2010. augusztus 10-ig élhetnek a pótfelvételi lehetőségével, ahol már azonban csak költségtérítéses képzésekre lehet bejutni.

 


Népszerű szakok, magas ponthatárok 2010

Jogász szak

PPKE-JÁK 431
ME-ÁJK 430
DE-ÁJK 428
ELTE-ÁJK 426

Pszichológia szak

KRE-BTK 431
ELTE-PPK 437
KRE-BTK 437
SZTE-BTK 444
ELTE-PPK 444
DE-BTK 446
PTE-BTK 446
SZTE-BTK 449
PPKE-BTK 456

Kommunikáció és médiatudomány szak

BCE-TK 441
BME-GTK 441
ELTE-BTK 452

 


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Takács Bertalan Matta Lóránt és Károlyi Szabolcs bábművészek a Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédia próbáján a pécsi Bóbita Bábszínházban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.45   6-os fkl. út 192 km
  • 10.00 - 11.15   66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény
  • 11.30 -  12.30   Pécs, Komlói út a K?rös utca keresztez?désben
  • 12.45 -  13.30   Pécs, Koksz u.-Palahegyi út keresztez?dés
  • 14.45 - 15.30   5806-as út Keszüi Faiskola (60 km/h) Pécs felé
  • 15.45 - 17.15   Pécs, Mohácsi út 75 szám.
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu