Városi nyulak Pécsett
2010-07-21 09:31:45 - BaranyanetURBAN RABBITs - azaz Városi nyulak a címe annak az előadásnak, amely ezen a hétvégén, 2010. július 23-25-e között este 8 órától lesz látható a a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztiválon, a Boccaccio parkolóban felállított Cirkuszsátorban.

A cirkuszi, zenei és színházi elemeket ötvöző előadás megrendezésére Schilling Árpádot kérte fel a Francia Cirkuszakadémia (CNAC – Châlons-en-Champagne, Franciaország)
Az idén 25 éves Francia Cirkuszakadémia a modern artistaképzés európai fellegvára. Ide szeretne bejutni minden fiatal, akit a bátorságot, ügyességet és kitartást igénylő akrobatika mellett a színház, a zene és a tánc művészi kifejezőeszközeiből építkező új cirkuszi irányzat érdekel. A kiválasztottak hároméves tanulmányaik eredményét egy jeles alkotó irányítása alatt elkészülő diploma-előadásban mutatják be Franciaországban, később nemzetközi turnéjuk során. A legutóbbi, 21. évfolyam produkciójának elkészítésére a Krétakör művészeti vezetőjét, Schilling Árpádot kérték fel – az előző évben George Lavaudant, a párizsi Odeon Színház igazgatója rendezte az előadást. A magyar rendező és a 16 fiatal közös munkája személyes történetekből: vándorlások és kalandok, szerelmek és csalódások, vágyak és rémálmok mozaikjaiból építkezve teremt hazai porondon ritkán látható, egyszerre költői és mulatságos világot. Az előadás elsősorban a férfi-női viszonyról szól, emellett egyfajta filozofálgatás a művészetről, a színházról a cirkusz eszközein keresztül. Az önkifejezés vizsgálata: meddig tart a művész felelőssége, s mire van lehetősége a néző előtt a porondon. Az előadás minden korosztály számára nyitott, de arra azért készüljünk fel, hogy nem hagyományos cirkuszt látunk majd, hanem egy felnőtt előadást, amit a gyerekek is bátran megnézhetnek.
A városi nyúl újfajta, ravasz és szellemes mutáció. Az URBAN RABBITs előadásában összefér közvetlenség és lélegzetelállító bravúr, az egyéni mutatványok egy közös elbeszélésbe ágyazódnak bele, cirkusz és színház észrevétlen egyesül.
„A cirkusz nem csak sporttevékenység, hanem egy önkifejezési lehetőség, a test fizikai lehetőségének tanulmányozása. Engem - színházi ember lévén - a színházszerűsége ragadott meg, a sajátos dramaturgiája.” (Schilling Árpád)
További információ: www.urbanrabbits.eu
Hírek
Míg a pécsi közönség a hétvégi, Schilling Árpád rendezésével bemutatásra kerülő URBAN RABBITs című cirkuszi előadásra készül, a Francia Cirkuszakadémia diákjai, akik már megérkeztek Pécsre, egy ingyenes bemutatkozó koncertet tartanak a Varázskertben, Európa Kulturális Parkolójában (Pécs, Király. u. 65.) 2010. július 20-én este 8.30 órakor.
A Francia Cirkuszakadémia növendékei a cirkuszi kellékek mellett hetente egyszer órákat vesznek egy választott hangszerből is. Az akadémiai évek alatt számos jam sessiont tartottak, ezekből láthatunk most ízelítőt, amely a francia sanzon a cirkuszi muzsika és a balkáni tradicionális fúvószenei hagyományokat ötvözi majd.
Július 20., 20:30 URBAN RABBITs Jam Session, Varázskert – Európa Kulturális Parkolója
Július 23., 24., 25. Francia Cirkuszakadémia (CNAC) – URBAN RABBITs (Városi Nyulak) a Boccaccio parkolóban felállított francia cirkuszsátorban (Pécs, Ipar utca)
A cirkuszi előadásokra korlátozott számban még kaphatók elővételes jegyek 1300 forintos áron a Pécsi Kulturális Központ Információs Irodájában és a Pécs2010 Infopontban a Széchenyi téren, valamint a www.ticketexpress.hu weboldalon


RSS






A nap képe




Érdekességek, képgalériák


