Az ÉSZT állásfoglalása a PTE-n kialakult helyzetben kapcsolatban
2010-04-14 15:26:45 - BaranyanetAz Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) Elnökségének állásfoglalása a Pécsi Tudományegyetem dolgozóit érintő helyzettel kapcsolatban. A Pécsi Tudományegyetem közel hétezer dolgozója – köztük a főként eleve megalázóan keveset kereső és munkájukat több műszakban ellátó egészségügyi ápolószemélyzet került kiszolgáltatott és méltánytalan helyzetbe azáltal, hogy az intézmény vezetése egyoldalúan felmondta a Kollektív Szerződést.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) Elnökségének állásfoglalása a Pécsi Tudományegyetem dolgozóit érintő helyzettel kapcsolatban.
A Pécsi Tudományegyetem közel hétezer dolgozója – köztük a főként eleve megalázóan keveset kereső és munkájukat több műszakban ellátó egészségügyi ápolószemélyzet került kiszolgáltatott és méltánytalan helyzetbe azáltal, hogy az intézmény vezetése egyoldalúan felmondta a Kollektív Szerződést.
Az ÉSZT állásfoglalása szerint a munkáltató részéről egyoldalúan felmondott Kollektív Szerződés megkötését másfél évig tartó intenzív egyeztetés előzte meg, aminek során mindkét fél kompromisszumokat hozott, de végül a szakszervezetek a kialakult helyzet miatt sztrájkbizottságot voltak kénytelenek létrehozni. A munkáltató ezen intézkedése ellentétes a Költségvetési Intézmények Országos Munkaügyi Tanácsában kötött megállapodással.
Az ÉSZT elnöksége szolidáris a Pécsi Tudományegyetem munkavállalóival és azonnali érdemi tárgyalásokat követel a szakszervezetekkel a felmerült problémák rendezésére.
Budapest, 2010. április 14.
ÉSZT Sajtó


RSS






A nap képe




Érdekességek, képgalériák


