Bezár

2012. február 09., Abigél, Alex napja

Pécs, -11 fok, közepesen felhős

Komlón járt Pokorni Zoltán

2010-03-05 09:42:11 - Baranyanet

2010. március 4-én, csütörtökön este a Német Klubban lakossági fórumot tartott a FIDESZ Komlói Szervezete, melynek vendége Pokorni Zoltán oktatáspolitikus, a FIDESZ alelnöke volt.

Polics József országgyűlési képviselőjelölt köszöntötte a megjelenteket - akik zsúfolásig megtöltötték a helyszínt. Ezt követően Pokorni Zoltán rövid bevezetője következett. ,,Most Bajnait meg Gyurcsányt utálják, de három hónap múlva majd  minket fognak"- kezdte beszédét, utalva arra, hogy nagyon nagy teher fog nehezedni az új kormány vállára, hiszen egyszerre kell orvosolni a  gazdaságot és a közbizalmat. A politikus az elszámoltatást, a számonkérést a következő kormány egyik legfontosabb feladatának  nevezte. Kiemelte: mindenkinek viselnie kell a felelősséget tetteiért.  Le kell zárni a Gyurcsány-korszakot, egyértelmű vonalat húzni a múlt  és jövő között. Mint mondta: ,,A legfontosabb az őszinteség és a  korrektség, világossá kell tenni: Urak! Lehet, hogy megnyertük a  választásokat, de attól, hogy most ti ültök a polgármesteri,  miniszteri székekben, nem azt jelenti, hogy folytatjátok azt, amit az  elődeitek csináltak, nincs lopás!"

A FIDESZ alelnöke mindenkit óvott attól, hogy elbízzák magukat a  választási eredményt illetően. Hangsúlyozta, a választást még nem nyertük meg, keményen meg kell dolgozni érte.

A rendezvény további részében kérdések feltételére volt lehetőség. A  záporozó kérdések, lelkesítő hozzászólások és a teltház azt  bizonyítják, hogy Komlón is igény van a változásra és ennek az itt  élők is részesei szeretnének lenni.

 


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Takács Bertalan Matta Lóránt és Károlyi Szabolcs bábművészek a Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédia próbáján a pécsi Bóbita Bábszínházban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.45   6-os fkl. út 192 km
  • 10.00 - 11.15   66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény
  • 11.30 -  12.30   Pécs, Komlói út a K?rös utca keresztez?désben
  • 12.45 -  13.30   Pécs, Koksz u.-Palahegyi út keresztez?dés
  • 14.45 - 15.30   5806-as út Keszüi Faiskola (60 km/h) Pécs felé
  • 15.45 - 17.15   Pécs, Mohácsi út 75 szám.
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu