Bezár

2012. február 10., Elvira napja

Pécs, -16 fok, közepesen felhős

Zsolnay remekművek az Árkádban

2010-02-24 08:53:44 - Baranyanet

ZSOLNAY - A legenda címmel mutatja be a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. jelenleg is gyártott büszkeségeit. A kiállított tárgyak méltán képviselik a Zsolnay hagyományt, egyben a folyamatos megújulás, innováció jegyeit is magukon viselik.

A Zsolnay márkanév hosszú története során mindvégig szoros kapcsolatban állt a művészettel, a kultúrával. Az utóbbi időben számos külföldi és belföldi kulturális jellegű rendezvényen, kiállításon mutatkott be, több alkalommal jelent meg Pécs városa, illetve az EKF által szervezett külföldi megjelenéseken, részt vett a 2009. januárjában New Yorkban szervezett, a Gyugyi László által gyűjtött Zsolnay tárgyakat bemutató kiállításon is.

Belföldön 2009. novemberében az egri Zsinagóga galériában aratott sikert a Zsolnay remekműveket bemutató kiállítás, amely Eger városának meghívásával valósulhatott meg. Sikeres volt továbbá a decemberi Zsolnay tradíció és innováció címmel rendezett kiállítás a Művészetek Palotájában, ahol a Zsolnay technológiával készített, neves művészek által alkotott újdonságok is bemutatásra kerültek.

Ezt a kezdeményezést 2010-ben – az EKF programsorozat részeként – a Zsolnay több helyszínen is szeretné megvalósítani, tovább vinni. Az ország nagy városainak kulturális intézményeiben mutatja be jelenleg is gyártott, különleges technikával készülő remekműveit.

A következő napokban, 2010. február 25. és március 7. között, egy kissé szokatlan helyszínen mutatkozik be a Zsolnay Porcelánmanufaktúra, ugyanis a történeti kiállításnak az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont kupolája ad helyet Zsolnay – A legenda címmel. A kiállítás célja, hogy minden érdeklődő számára kézzel fogható közelségbe kerüljön a Zsolnay márkanév, annak történelme, termékei, stb.
 
A kulturális és művészeti ihletésű program azonban nem idegen az ÁRKÁD-nak, hiszen a bevásárlóközpont az EKF évében még számos kulturális rendezvénnyel várja látogatóit.

A kiállításon a hagyományos Zsolnay remekművek mellett a megtekinthetők a Zsolnay Vilmos szellemében készült, de mégis új Zsolnay irányvonalat reprezentáló, a Zsolnay jövőjét meghatározó innovatív tárgyak is.

Az innovációs program első újdonságai már 2009 karácsonyán magukra vonták a vásárlók figyelmét. Az egyik meghatározó irányvonal a tradíció ápolása. Ez tulajdonképpen a legkiválóbb és legmeghatározóbb Zsolnay művészi tárgyak limitált darabszámban történő felújítását jelenti.

A tavalyi évben a választás a XX. század fordulóján - Sikroski Tádé formatervei alapján, feltehetően Darilek Henrik motívumaival - készült eosin vázára esett. A vulkánfüstöt és pineafákat ábrázoló úgynevezett Vulkán váza három különböző színkompozícióval megfestett változatát három Zsolnay mesterfestő alkotta újra, teret adva az azonos téma egyéni alkotói kifejtésére, a fantázia játékaira, a kreativitás határainak kiszélesítésére.

A művészi örökség aktualizálásának eredményeként született meg az új Rippl-Rónai készletcsalád. Az asztali kultúra legújabb remeke Rippl-Rónai József motívumterveinek adaptációjával jött létre. A tervek eredetileg a budapesti Andrássy-palota ebédlőjének berendezéséhez készültek.

A készletek a kiváló kidolgozás mellett messzemenően megfelelnek a modern kor kihívásainak, egyaránt alkalmazhatóak mosogatógépben és mikrohullámú sütőben. A Zsolnay - a készletelemek darabonként vásárlási lehetőségével és a készlet-kiegészítő kínálat folyamatos bővítésével.- gondoskodik arról, hogy a Zsolnay tárgyak szerelmesei hódolhassanak gyűjtő szenvedélyüknek is.

Az elkövetkező évek innovációját tekintve gazdagabb kínálat, sok-sok meglepetés és újdonág várja a Zsolnay tárgyak kedvelőit. A Zsolnay a már beindított irányvonalak továbbfejlesztésével viszi piacra a termékfejlesztés legújabb eredményeit felvonultató tárgyait, az egyéb kezdeményezések mellett külön hangsúlyt fektetve a lakókörnyezeti tárgyak fejlesztésére.

A kiállítás-sorozat következő rendezvényére 2010. májusában kerül sor Budapesten, Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Az épület Zsolnay kerámiával gazdagon díszített, és a kerámiák rekonstrukciója májusra készül el.

Az idei programsorozatot záró pécsi rendezvény szenzációja várhatóan az új irányvonal legújabb kollekciójának bemutatása lesz, amely véleményünk szerint méltán számíthat nemzetközi érdeklődésre.
 


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Takács Bertalan Matta Lóránt és Károlyi Szabolcs bábművészek a Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédia próbáján a pécsi Bóbita Bábszínházban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.45   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 10.00 - 11.15   Pécs Athinay út 7-9 szám el?tt
  • 11.30 -  12.30   Pécs, Tüzér úti felüljáró
  • 12.45 -  13.30   Pécs, Táncsics M. út 60 szám.
  • 14.45 - 15.30   58-as fkl. út két körforgalom közötti útszakasz
  • 15.45 - 17.15   Pécs Siklósi út temet? d-i bejárata
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu