Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -10 fok, havazás

Elfogadták Pécs 2010-es költségvetését

2010-02-12 12:49:12 - Baranyanet

Egynapos vita után a Közgyűlés 23 igen és 16 nem szavazattal elfogadta a város költségvetését. Páva Zsolt szerint takarékos költségvetés készült, új szemlélet biztosítja az intézmények és a város működőképességét. A polgármester nyilatkozatát közre adjuk.

PÉCS ÚJ IRÁNYBA FORDULT

Noha a Gyurcsány-korszak kormányai folyamatosan pénzt vontak el az önkormányzatoktól – Pécstől idén 1600 millió forintot vettek el – az új pécsi költségvetés új irányba fordítja Pécset. A város idei költségvetése annak a változásnak az egyik legfontosabb pillére, amely tavaly május 10-én elindult.


Pécs új költségvetése megszünteti a pécsiek pénzének számolatlan és indokolatlan szétszórását, amely a korábbi szocialista városvezetés idején jellemező volt. Szigorú, takarékos, de méltányos az új terv, amely egyben a város hosszútávú fejlődésének alapjait teszi le.

A város új gazdasági pályára áll, minden forint útja követhető lesz, így az esetleges túlköltekezések pedig számonkérhetőekké válnak.

Az átvilágítások és az ezzel kapcsolatos szakmai javaslatok tavasszal elkészülnek. Ezek alapján az év második felében újabb lendületet tudunk adni majd a városi gazdálkodásnak, Pécs fejlődésének.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az MSZP most sem állt a változás mellé, megint szembe megy Péccsel és a pécsiekkel.

Azt várjuk a szocialista képviselőktől, hogy ne álljanak a változás útjába, ne próbálják megakadályozni Pécset az anyagi talpra állásban, ne próbálják visszahúzni és megakadályozni a pécsieket abban, hogy végre egy gazdaságilag biztos alapokon álló, büszke és sikeres városban élhessünk.

Pécs ismét példát mutat, mert a megszorítások helyett a takarékosságot tekinti példának, és a város polgáraitól nem elvesz, hanem ad. Mindez munkahelyek megőrzését, újak létrehozását is jelentheti.

Bízunk abban, hogy az országban is kedvező változások indulnak el az év második felétől, és ennek a fordulatnak Pécs, és a pécsiek is nyertesei lesznek. A rémisztő, szocialista korszakot pedig végképp magunk mögött tudhatjuk.
 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu