Bezár

2012. február 09., Abigél, Alex napja

Pécs, -11 fok, közepesen felhős

A Pécs Lexikon is az EKF program része

2010-02-09 11:47:13 - Baranyanet

2010 szeptemberében ötezer példányban jelentetik meg a közel 7 ezer címszót, 3 ezer fotót és ábrát tartalmazó, színes, kétkötetes, DVD-vel kiegészített Pécs Lexikont, a baranyai megyeszékhely ismerettárát. Nagyszerű előrelépés, hogy az új együttműködés eredményeként a lexikon is a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program része lett, hiszen a rangos kiadvány megjelentetése is kitűnően kapcsolható ahhoz a nyertes pályázatban megfogalmazott gondolathoz, hogy Pécs a kulturális örökség és újítás városa.

A címszóállomány február 1-jétől már a www.pecslexikon.hu honlapon is elérhető. Simon Attila, a Pécs Lexikon Konzorcium kommunikációs vezetője elmondta: jelenleg is több mint százan dolgoznak a lexikon elkészítésén, rajtuk kívül magánszemélyek és szervezetek is részt vettek az ezt megelőző alkotó folyamatban. A tervezett 5000 szócikkből 4700 készült el, és már kétezer fotót digitalizáltak. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. már legyártotta az első kötet borítójának eozinkerámia díszét, amely a pécsi Zsolnay-kúton látható Nagyszentmiklósi-kincs ivócsanakjának bikafejét mintázza.

Magyarországon a budapesti 1973-as kiadása után a pécsi lehet a második ilyen terjedelmű városlexikon. A mű tudományos alapossággal foglalja össze és teszi könnyen áttekinthetővé a kétezer éves város természetrajzát, történelmét, gazdaságát, kultúráját, neves személyeit, szervezeteit, épített környezetét, művészetét. A szerkesztők az enciklopédia és az atlasz jellegzetességeiből is átvesznek néhány sajátos elemet, így a Pécs Lexikonban is lesznek név- és tárgymutatók, függelékek, mellékletek, összehasonlítások, diagramok, statisztikai elemzések. A Pécs Lexikon megbízható tudástár, jól használható a családban, az iskolában és munkahelyen. A szerkesztők azt szeretnék, ha 2010-ben, amikor Pécs az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli, az ország minden nyilvános könyvtárába kerülne egy-egy példány.

A lexikon a Pécs városát szerető, tisztelő lakosok, szervezetek közös alkotása lesz. A baranyai megyeszékhelyről ez lesz a legteljesebb körű és hitelességű kiadvány, így méltán reprezentálja városunkat. A szervezők minden érdeklődő számára elérhetővé tették az alkotással kapcsolatos információkat a www.pecslexikon.hu internetes oldalon, ahol február 1-jétől már a címszóállomány is olvasható. A Pécs Lexikon előjegyezhető a Széchenyi téri Pécs2010 Infopontban is.
 


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Takács Bertalan Matta Lóránt és Károlyi Szabolcs bábművészek a Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédia próbáján a pécsi Bóbita Bábszínházban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.45   6-os fkl. út 192 km
  • 10.00 - 11.15   66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény
  • 11.30 -  12.30   Pécs, Komlói út a K?rös utca keresztez?désben
  • 12.45 -  13.30   Pécs, Koksz u.-Palahegyi út keresztez?dés
  • 14.45 - 15.30   5806-as út Keszüi Faiskola (60 km/h) Pécs felé
  • 15.45 - 17.15   Pécs, Mohácsi út 75 szám.
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu