Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -10 fok, havazás

Új csillagok az égen

2010-02-08 11:25:00 - Baranyanet

Immár tizenegyedik alkalommal ünnepelték meg az év legragyogóbb csillagait a Story Ötcsillag Díjátó Gálán. Az óriási érdeklődés mellett, igazi hollywoodi külsőségek között megtartott gálán a Corinthia Grand Hotel Royal pazar báltermében adták át a Story Ötcsillag Díjakat 2009 kiemelkedő egyéniségeinek, akiket a közel másfél milliós olvasótábor szavazatai alapján választottak meg.

Az óriási érdeklődés mellett, igazi hollywoodi külsőségek között megtartott gálán a Corinthia Grand Hotel Royal pazar báltermében adták át a Story Ötcsillag Díjakat 2009 kiemelkedő egyéniségeinek, akiket a közel másfél milliós olvasótábor szavazatai alapján választottak meg.

– Ez Magyarország legnagyobb közönségdíja – nyilatkozta Ómolnár Miklós, a Story főszerkesztője. – Minden évben szinte kivétel nélkül azok a produkciók/színészek/előadók nyertek, akik az adott évben a legnagyobb sikert aratták a televíziós műsorokban – így a díj voltaképpen leképezi a televíziós nézettséget, versengést. A Gála egyben egy televíziós ünnep is, egyfajta újévi siker-seregszemle.

– A közönségdíjat 8. éve házasítjuk Érték-díjjal, ellensúlyozandó a kereskedelmi televíziók közönségsikereit – tette hozzá Ómolnár Miklós. – Az Érték-díjak a valamelyest árnyékban maradó értékeket díjazzák. A díjat 4 fős kuratórium ítéli oda: Huszti, Vitray, Szinetár és Presser – az Érték-díjak átadása nyitja meg hagyományosan a Gálát.

Érték-díjasok 2009-ben:

Kerekes József színművész
1986-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Jelenleg a Budapesti Kamaraszínház, a Vidámszínpad és a Budaörsi Játékszín tagja. A klasszikus és a modern vígjátékok karakterszerepeiben teljesedik ki igazán, de rendkívül sokat foglalkoztatott szinkronszínész is: Jim Carrey állandó magyar hangjaként a filmrajongók közül is sokan ismerik.

Rezes Judit színművésznő
2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán, utána a Katona József Színházhoz szerződött. A szakma 2008-ban Máthé Erzsi-díjjal, 2009-ben Jászai Mari-díjjal tüntette ki. Filmes szerepekben is kipróbálta magát, így játszott az Állítsátok meg Terézanyut!, a 9 és 1/2 randi, valamint A nyomozó című filmekben.

Szalóki Ágnes énekes
Az Ökrös együttes énekeseként számos sikeres koncerten, turnén bizonyított az Egyesült Államoktól Olaszországon át Kínáig. A főként erdélyi vonószenét játszó kiváló zenekar tagjai a 70-es évek végétől járták Erdélyt, a legnagyobb muzsikus mesterektől tanultak. A Besh o drom zenekar megjelenésekor új színt hozott a magyar zenei életbe, később pedig nemzetközi karriert futott be, Európa csaknem minden országának visszatérő vendégei. 2004-es kanadai turnéjuk egyik állomása a Montreáli Jazzfesztivál volt, itt 35 ezer ember előtt játszottak nagy sikert aratva.

 
Winkler Nóra műsorvezető
A Magyar Televízió egyik legismertebb arca, a hatodik éve jelentkező Kultúrház műsorvezetője, a Kieselbach Galéria árverésvezetője, de dolgozott már a Danubius Rádióban és a Rádió Caféban is. Az ELTE BTK angol szakán és a Mozgóképelmélet és -pedagógia programon végzett. Írásai a Filmkultúrában, fordításai a Café Bábelben és a Metropolisban jelentek meg.

Story Ötcsillag Díj

Az olvasók szavazatai alapján 2009 legnépszerűbb produkciói és személyiségei Ómolnár Miklós főszerkesztőtől vették át a Story Ötcsillag Díját, s egyúttal egy saját csillagot is kaptak az égbolton, amit hivatalosan róluk neveznek el. Az egyes kategóriák legjobbjai a következők:


Műsorvezetőnő – Barabás Éva,
az RTL Klub Fókusz című magazinjának műsorvezetője,

Műsorvezető – Joshi Barat,
a TV2 műsorvezetője,

Színész – Stohl András,
a Nemzeti Színház tagja, sikeres filmes és színpadi szerepek megformálója

Zenei produkció – Tabáni István,
az RTL Klub Csillag születik című műsorának győztese.

A legsikeresebb televíziós produkciónak járó díjat az RTL Klub Csillag születik című műsora kapta.

A leg-leg-leg kategória díját az RTL Klub Benkő feleséget keres című műsorának ítélték.


A Story Online látogatottsági adatai alapján az internet sztárja különdíjat Tabáni István vette át Pásztor László főszerkesztőtől.


 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu