Bezár

2012. február 10., Elvira napja

Pécs, -14 fok, közepesen felhős

365 Buddha-dal Pécsett

2010-02-01 15:21:09 - Baranyanet

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban már a tematikus felevezető évek során fontos szerepet játszott a civil szervezetekkel való együttműködés, a civilek aktivitásának bevonása. Erre jó példa az a Buddha-dal című akciósorozat, amely január 1-től minden nap látható Pécsett.


 

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban már a tematikus felevezető évek során fontos szerepet játszott a civil szervezetekkel való együttműködés, a civilek aktivitásának bevonása. Erre jó példa az a Buddha-dal című akciósorozat, amely január 1-től minden nap látható Pécsett. Az év első hónapjában az Apolló Mozi környékén, februártól pedig hosszabb-rövidebb ideig a Ferencesek, Irgalmasok, Jókai, Király utca, illetve a Jókai és Kórház tér, valamint a Hungária úton lehetünk szemtanúi a különleges akcióknak. A késő délután és este megjelenő képeket pécsi tervezőművészek közösen alkották meg.

A Déli Szél Kortárs Alkotói Fórum Alapítvánnyal közösen Molnár Cingi Béla és Kiss Éva által létrehozott projekt véletlenszerűen kiválasztott kirakatokban tűnik föl. A találkozás a váratlanságra épít. A szemlélő elsőként reklámnak vélheti, jobban szemügyre véve azonban kirajzolódik a mondanivaló.

Az üvegre vetített kép különböző kulturális jeleket használ. Az alkotók a modern világban elvesző szakrális elemekkel dolgoznak, új, mindenki számára egyedi mondanivalót hordozó kombinációban. A stencil grafikán látható Buddha alatt jelennek meg a tervezőművészek saját gondolatai, a zsidó-keresztény kultúrkör parancs tiltás formulájához hasonló módon. A látszólag egymásnak feszülő kulturális szimbólumok így valójában csak a keretet adják az alkotók mondanivalójának. Bár önmagukban is hordoznak jelentést, nem cél ezek összehasonlítása, kritikája. A szemlélő ennek ellenére felfedezhet közös pontokat a két, egymásnak látszólag ellentmondó kulturális jel eredeti tartalma között.

Februártól internetes honlap is várja a pécsi Buddha-dal rajongóit. Az oldalon a látogató nyomon követheti a napi „akciókat”, megismerheti az alkotók által írt üzeneteket. A projekthez szervesen kapcsolódik egy fotóakció, amelyben önkéntesek részvételével képsorozat készül. Ez a 365 „dal-felmutató”, „Buddhává” alakult embert dokumentálja majd.

A webhelyen nemcsak a sorozathoz kapcsolódó tartalmak érhetők el, hanem lehetőség nyílik hírlevél regisztrálásra is. Azok, akik nem találkoznak személyesen a kivetített képpel és szöveggel, heti illetve havi rendszerességgel kaphatják meg azokat, miután regisztráltak.

Pécs2010 Sajtóiroda


Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Takács Bertalan Matta Lóránt és Károlyi Szabolcs bábművészek a Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédia próbáján a pécsi Bóbita Bábszínházban.
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.45   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 10.00 - 11.15   Pécs Athinay út 7-9 szám el?tt
  • 11.30 -  12.30   Pécs, Tüzér úti felüljáró
  • 12.45 -  13.30   Pécs, Táncsics M. út 60 szám.
  • 14.45 - 15.30   58-as fkl. út két körforgalom közötti útszakasz
  • 15.45 - 17.15   Pécs Siklósi út temet? d-i bejárata
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu