Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -10 fok, havazás

Világokon át - kulturális programsorozat Pécsett

2010-02-01 12:31:07 - Baranyanet

Január 26-án előadással és beszélgetéssel kezdődött el a Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány 2010-es pécsi kulturális eseménysorozata, mely jól kapcsolódik a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programhoz, hiszen kitűnő példát jelent a civil szervezetekkel való együttműködésre, valamint a Pécs2010 programon belül a kulturális sokszínűség megjelenítését is szolgálja.

A „Világokon át” előadások tavaszi folyama januártól áprilisig, majd ősszel szeptembertől novemberig hat-hat alkalommal mutatja be a keleti filozófiákat, gondolkodásmódot. A Művészetek és Irodalom Házában összesen 12, kb. 52 perces filmet vetítenek az év folyamán. A Lőrincz Gabriella szerkesztésével és műsorvezetésével készült mozgóképet a szolnoki, szentendrei, soproni és budapesti helyszínek után Pécsett is közönségtalálkozó követi.

A kéthetente vasárnaponként futó rendezvénysorozat a film szereplői mellett írót, szociológust, művészt, informatikust, teológust és természettudóst is vendégként köszönt. A közönség többek között Hankiss Elemér szociológussal, Müller Péter íróval, vagy Jankovics Marcell filmrendezővel is találkozhat. A sokféle terület képviselői a magasabb összefüggések meglátására, végső soron az élet értelmének keresésére ösztönözik a hallgatóságot.

A regionális Test és Lélek Napján, május 8-án és november 20-án a Civil Közösségek Házába várják a vendégeket. Tavasszal az intuíció és az inspiráció belső útjait fedik fel az előadók, ősszel pedig a misztikus látásmód kerül előtérbe, amelynek célja, hogy valóban művészi fokra emelje a lelki tudakozódást. A hétéves múltra visszatekintő találkozó során a látogatóknak lehetősége nyílik arra is, hogy a szellemi értékek mellett megismerkedjenek a legkorszerűbb egészségmegőrző módszerekkel.

A Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány 1993 óta van jelen Pécsett a Hindu Kultúra Házával, amely jól ismert színfoltja a város multikulturális életének. Az állandó szolgáltatások, mint jógaoktatás, az életvezetési, az életmód és táplálkozási tanácsadás, a keleti filozófia és nyelvoktatás, a test, a szellem és a lélek harmóniájának megteremtéséhez segítik hozzá az érdeklődőket.


A „Világokon át” metafizikai ismeretterjesztő sorozat tavaszi programja

Február 7.
Rácz Géza fiozófus-szerzetes a sorsalakítás és a „karma” összefüggéseit taglalja.

Február 21.
Dr. Simoncsics Péter integráló orvos a homeopátia, az akupunktúra és a biológiai energia elméleti hátterét ismerteti.

Március 7.
Dúl Antal teológus pedig Hamvas Béla látásmódjának hiteles tolmácsolásával visz új szempontokat választott tárgyunk elemzésébe.

Március 21.
Mireisz László filozófus, buddhista tanító egyaránt állást foglal úgy az őselemek, őstörvények témájában, az önismereti utak, valamint a félreértett asztrológia rehabilitációjának tárgyában, mint az eszmetörténeti korszakok bemutatásában.

Március 28.
Tasi István kultúrantropológus, Krisna tudatos szerzetes a lélek fogalmának hindu értelmezését adja.
 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu