Bezár

2012. február 04., Ráhel, Csenge napja

Pécs, -10 fok, havazás

Adócsökkentés és munkahelymegőrző programok

2010-01-29 10:58:32 - Baranyanet

A kormány adócsökkentéssel és munkahelymegőrző programokkal küzd a munkanélküliség ellen

A válság következtében szerte a világban munkahelyek százezrei szűntek és szűnnek meg. Lengyelországban 11,9, Szlovákiában 12,66, Spanyolországban pedig közel 20 százalékos a munkanélküliség.

Ez alól a hatás alól sajnos hazánk sem vonhatja ki magát. A legfrissebb statisztikai adatok alapján Magyarországon jelenleg 10,5 százalékos a munkanélküliség, a válság miatt mintegy 70–0 ezer ember vesztette el a munkáját a versenyszférában.

Amíg a gazdaság teljesítménye nem növekszik, addig a foglalkoztatottak száma sem fog emelkedni. Éppen ezért a kormány egyik legfontosabb feladatának a válság munkaerőpiaci hatásainak kezelését és a munkára rakódó terhek csökkentését tekinti.

A kabinet 2009-ben számos olyan programot indított, amelyek elősegítik a meglévő munkahelyek megőrzését, illetve munkahelyeket teremtenek.

A 2009-es munkahelymegőrző pályázatokra az eddig meghirdetett több mint 52 milliárd forintból összesen 69 750 munkahely közvetlen támogatására nyílt lehetőség, közvetetten pedig 145 500 munkahelyet lehetett megőrizni.

A munkahelyteremtő támogatások 2,1 milliárdos forrásaiból pedig 2300 új munkahely létesült.

A 2009-es programok nagy része lezárult, a kormány éppen ezért 2010-ben új forrásokat és új pályázatokat nyit meg annak érdekében, hogy még több munkahely maradhasson biztonságban és még több munkahely jöhessen létre.

A foglalkoztatást segíti elő továbbá az Út a munkához program is, amelynek segítségével közel százezer, korábban tartósan munkanélküli ember kerülhetett vissza a munka világába. A program 2010-ben megnövelt forrásokkal folytatódik, míg a 2009-es költségvetésben 97 milliárd, a 2010-es költségvetésben 110 milliárd forint állt rendelkezésre, amely további 7,5 milliárd forint uniós forrással egészül ki.

A kormány a már elindított programok mellett folyamatosan további intézkedéseket tesz a válság negatív munkaerőpiaci hatásainak mérséklése érdekében.

A januárban életbe léptetett új adószabályok a munkára rakódó terheket csökkentik. Céljuk, hogy jobban megérje dolgozni, jobban megérje munkavállalókat legálisan alkalmazni.
A személyi jövedelemadó csökkentésének eredményeként 2010-ben 10 adózóból 9 az alsó, 17%-os kulcs szerint adózik. Egy átlagosan 200 ezer forintot kereső munkavállaló havonta 15 ezer forinttal többet visz haza.

A munkáltatói járulék 5 százalékpontos csökkentésével pedig a magyarországi vállalkozások összesen mintegy 400 milliárd forintot tudnak megtakarítani 2010-ben.
 


  • Munkát, pénzt is felajánlottak a Balokányért
    Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket.
  • A gázszámla akár 20eFt-al is nőhet
    A szigetelés minden 1 centije 3-4%-os energia megtakarítást eredményez.Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy bankbetét helyett szigetelésbe fektessük pénzünket,
  • Sikeres a belvárosi hurokjárat
    Az új belvárosi buszjáratról gyűjtött személyes tapasztalatokat Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő pénteken.
  • Kihűlt férfit találtak Kertvárosban
    Kihűlt férfi holttestére bukkantak csütörtökön hajnalban.
  • Értékelték az EKF 2010 programsorozatot
    Az Európai Bizottság 2011. december végén tette közzé jelentését a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program értékeléséről, amelyben - a Ruhr-vidék és Isztambul mellett - Pécs programsorozatát is értékelte.
  • Hideg idő - elsőfokú figyelmeztetés
    Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az OMSZ csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
  • Páva: szolidaritásra van szükség
    A szolidaritás fontosságára emlékeztetett Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét végére várható rendkívül hideg időjárás és havazás okozta tragédiák, balesetek megelőzése érdekében szerdán.
  • Pécs felkészült az extrém hidegre
    Pécs felkészült az előrejelzések szerint várható extrém hideg időszakra, sorozatos védelmi intézkedések lépnek életbe ezekben a napokban - a Figyeljünk egymásra" elnevezésű program keretében.
  • Felkészült a közútkezelő Baranyában
    Felkészült a fokozatváltásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatósága, az 1.623 km-nyi Baranya megyei közúthálózat üzemeltetője az időjárási körülmények várhatóan rosszabbra fordulása miatt.
  • Megnyílt a Huawei cserkúti egysége
    Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Felhasználóbarát, szép és gyors honlapot szeretne? Olyat, ami a Google irányelveinek is megfelel? A megoldás a keresőbarát honlapkészítés a MAhonlaptól!


A nap képe
Hidegrekordok Magyarországon; a megfigyelő-állomásokon mért minimum hőmérsékletek 1901-2010 között
forrás: kormany.hu, MTI
Hírek a játékok világából
Biztosítási hírek
Közérdekű





Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés

Traffipax ma
  • 08.30 -  09.15   Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u. keresztez?dés
  • 09.30 -  10.15   6-os fkl. út 204 km szelvény
  • 10.30 - 11.30   6-os fkl. út Pellérdi elágazó
  • 11.45 -  12.30   Pécs, Magyarürögi út 80 szám.
  • 12.45 -  13.30   Pécs Szigeti út 126 szám.
  • 14.45 - 15.30   Pécs Dr. Veress E út 17 szám.
  • 15.45 - 16.45   Pécs Ráczvárosi út Óvoda (40 km/h)
  • 17.00 -  17.30   Nyugati elkerül? út
Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu