2010. szeptember 03., Hilda napja

Pécs, 21 fok, erősen felhős

Vádemelési javaslat a pécsi buszeladások ügyében

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a pécsi buszeladások ügyében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A büntetőeljárás még tavaly júniusban indult a pécsi polgármester, Dr. Páva Zsolt feljelentése alapján.

Öt helyen épül csapadékelvezető rendszer

Pályázat segítségével kicsivel több mint 1700 fm csapadékvíz elvezető rendszer épül meg. A támogatási szerződés megkötése után elindul a közbeszerzés, ezt követően kezdődhet a kivitelezés, melynek befejezési határideje 2011. november 30-a.

Az MDF nem indit jelölteket Pécsett

Az MDF Pécsi Szervezete taggyűlésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a 2010-es őszi önkormányzati választáson. Sem polgármesterjelöltet sem képviselőjelölteket nem állít, és senkit nem támogat.

Megnyílt A Zsolnay aranykora című kiállítás Pécsett

2010. szeptember 1-jén hivatalosan is megnyílt A Zsolnay aranykora című kiállítás, amely Gyugyi László műgyűjtő Zsolnay-porcelánokból álló gyűjteményét tárja a nagyközönség elé Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában.

Dr. Andrásfalvy Bertalan Pécs diszpolgára

A szeptember elsejei ünnepi közgyűlésen kiosztották a Pécs város díjait.A város diszpolgára lett dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós ,volt miniszter.

Vezetőválasztások a Zsolnayban

Az új tulajdonosi struktúrának megfelelő Igazgatóságot és Felügyelő Bizottságot választott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. szerdai közgyűlése. A részvényesek újraválasztották Péterné Marosy Katalin vezérigazgatót,

Tizennégy éves lány akart rabolni

Egy tizennégy éves lány akart felfegyverkezve kirabolni egy vas-műszaki boltot Hosszúhetényben kedden. Csukjával a fején, és egy nagy konyhakéssel a kezében lépett be a boltba.

Nagy mennyiségű drog volt egy családnál

Apa és fia került őrizetbe Pécsett kedden, mert több millió forint értékű kábítószert találtak náluk a rendőrök, speed-et és marihuánát, három kiló mennyiségben.

Megújúlt a Városháza

A Városháza nem a politikusoké, hanem a pécsieké. Ezért őket kell szolgálnia - mondta tavaly, még az időközi választás során Páva Zsolt.

Megalakult a Pannon EGTC

Pécsi székhellyel, dr. Páva Zsolt pécsi polgármester elnökké választásával kerül bejegyzésre a dél-nyugati határmenti területek összehangolt fejlesztését célul tűző európai csoportosulás.

Válságkezelés és váltóállítás

Válságkezelés és váltóállítás - ez lesz a címe a Magyar Közgazdasági Társaság 48. Közgazdász-vándorgyűlésének, amelynek Szeged ad otthont 2010. szeptember 30. és október 2. között.

     

Virrasztás a Választás szabadsága felett

A Lehet Más a Politika párt közös virrasztásra hívja Pécs választópolgárait, a sajtót és minden érdeklődőt, hogy együtt győződjünk meg róla, vajon "él-e" még a demokratikus választás szabadsága.

Hétvégén kezdődnek a Komló Napok

Sokszínű, színvonalas rendezvények, 12. Komlóért Expo kiállítás és vásár, a Megye Szépe verseny. Ezt nyújtja a város hagyományos rendezvénysorozata.

Nemzetközi focikupa Pécsett

A Magyar Parlament Válogatott, a Magyar Olimpikonok Válogatottja, a Magyar Újságírók Válogatottja, és a Pécsi MSC öregfiúk is játszanak a PTE szervezésében idén megrendezendő Pécsi Nemzetközi Futball Fesztiválon.

Térfigyelő kamerák Pécsett

Pécs kereken egy évtizede készül térfigyelő rendszer működtetésére. Különböző, de elsősorban pénzügyi okokból erre csak most kerülhetett sor.

Előzetesben az ittas gépkocsivezető

Egy szigetvári férfi augusztus 23-án Szigetvár belterületén nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett és összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival.

Kamarák kongresszusa Pécsett

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2010. szeptember 9-11. között szervezi meg a Monarchia Alapítású Kamarák Kongresszusát, amelyen a Közép-európai belső kereskedelemfejlesztés a téma

Büntetőeljárás indult a vakbélgyulladásban meghalt pécsi fiatalember ügyében.

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Ingyen lakmározott több vendéglőben

Fizetés nélkül távozott több pécsi vendéglőből egy harmincéves férfi az elmúlt hetekben.

Kezdődik a PánBalkán Art Piknik

2010. augusztus 30.- szeptember 5. között Pécs városa ad otthont a PánBalkán Art Piknik sokszínű, változatos rendezvénysorozatának.

Jótékonysági borárverés a VYLYAN jóvoltából

Idén három ismert, elismert, véleményformáló közéleti személyiséggel együttműködve indul a jótékonysági kezdeményezés.


Hírek röviden



Közérdekű
Mai programok
Traffipax ma

Spóroljon szálloda, hotel foglalásán, http://www.szallodaszoba.hu



Érdekességek, képgalériák



Pécsi webkamera